
Vélemények (5)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Tobias (Andrew Garfield) épp a válási papírjait szeretné aláírni, amikor kifogy a tolla, így hát elindul a boltba, hogy vegyen egyet. Útközben aztán belebotlik Almutba (Florence Pugh). Kettőjük kapcsolatáról szól a történet. Ami különleges, hogy az időben összevissza ugrálunk. Tobias szeretne gyereket, Almut viszont nem igazán, ebből konfliktusuk is adódik, pedig a történet elején látjuk, hogy lett gyermekük. Érdekes úgy végignézni az eseményeket, hogy tudjuk a végeredményt, de közben pedig látjuk, hogy az mennyi küzdelemmel, szenvedéssel járt. Almut nem akar gyermeket, de amikor választania kell, hogy a közel biztos gyógyulást választja-e, vagy a lehetőséget arra, hogy gyermeke legyen, rájön, hogy mégis inkább szülni szeretne, vagyis Tobias az, akivel gyereket szeretne. Sajnos szomorú, hogy végül mégis kiújul a betegsége, és utólag láthatjuk, hogy mekkora áldozatot hozott. Tobias igazi megbízható, türelmes társ, aki mindenben támogatja szerelmét. Semmit sem erőltetett rá, mindent a nő döntött el. A moziból kijövet hallottam a fiatal lányokat, ahogy az egyik mondja, hogy ő is ilyen pasit szeretne majd az életben. A film nézése során nehéz megállni, hogy száraz maradjon a szemünk, így azoknak ajánlom, akiknek nem fáj túlságosan a rákos téma, és egy gyönyörű, megható, szomorú szerelmi történetet szeretne látni.
Igazán szívhez szóló történet, és ilyet nem kapunk minden évben. Én személy szerint már egy ideje vártam egy ilyen alkotásra.
Florence Pugh és Andrew Garfield párosa egyszerűen fantaszikus. Remekül működtek együtt ebben a történetben.