mártilány

Néztem, és többször is majdnem felröhögtem, aztán sírni lett volna kedvem – valahogy jól együtt áll a gúnyosság és a dráma. Jó érzés, hogy nem cukormázas, hanem bedobja a családi toxikusságot nyíltan.

Kicsit olyan volt, mint egy régi fénykép, amit megtalálsz a nagymamád fiókjában – tele történetekkel, de nem mondanak el mindent. A hangulatát imádtam, de nem mindig kötött le a sztori.

A négy, világtól elszakadt tech-guru bűntudat-mentes hétvégéje olyan, mintha a Való Világ luxusverzióját kereszteznék egy apokalipszis-szimulátorral: minden döntésük megrezgeti a külvilágot, miközben ők kényelmesen forró fürdőt vesznek és egymást passzív-agresszíven alázzák. A dialógusok pengeélesek, de a nihil is súlyosan ül a levegőben.

A sztori pörgős, alig marad üresjárat, de emiatt a karakterek néha csak csinálnak valamit ahelyett, hogy éreznénk a motivációjukat. A végkifejlet simán lehetett volna meglepőbb is – inkább csak stílusos és szórakoztató, mint igazán emlékezetes.

Az Élősködők után nem volt kérdés, hogy ezt is megnézem majd, bár Joon Ho eme rendezése nekem egy kevésbé jött be, de azt meg kell hagnyi, hogy még így is irtó erős sztorit és mondani valót tett le az asztalra.