2016.12.04 23:06 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x
0

Az egész család számára kikapcsolódást biztosít

Gyerekkoromban rengetegszer láttam ezt a mesét, megvolt Disney-VHS-en, s volt, hogy naponta megnéztem, így kívülről tudtam a szövegét. Ma megtekintettem újra, s kíváncsi voltam, milyen hatással lesz rám a sztori. Sok Disney-rajzfilmet látva azt mondanám, hogy a Hercules jól illeszkedik abba a sorba, amelyekért a család fiatalabb és idősebb tagjai is tudnak jóízűen szórakozni (talán annyiban eltér, hogy a főszereplő nem egy hercegnő, hanem egy leendő hős, muszklimanus kiadásban). A sztoriba rengeteg tanítójellegű elemet csempésztek bele az alkotók (egy srác, aki érzi, hogy nem való a környezetébe, s elindul, hogy megtudja hová tartozik, az önfeláldozás azért és azokért, akiket szeretünk, a lesajnált mester, akihez sosem jött el a tökéletes tanítvány, s már feladta, és még sorolhatnám), és nagyon odafigyeltek arra is, hogy a dalok fülbemászóak legyenek, mondhatni slágergyanúsak (erről Alan Menken gondoskodott).

Ráadásul a görög mitológia adta környezet remek lehetőséget adott arra, hogy egyértelműen kijelölje, ki a rossz és ki a jó a történetben. Nagyszerűek voltak a magyar hangok (nekem Kulka János volt a kedvencem, no meg Balázs Péter), a mitológikus elemeket ügyesen emelték be (igaz kellően felszínesen: a filmben Herkules úgy jelenik meg, mint Zeusz és Héra fia, holott a hős anyja Alkméné volt, aki itt "csak" nevelőanya lett, de ez még megbocsátható tévedés), illetve egy-két filmes, és popkult utalást is észre lehet venni (én pl. most vettem észre, hogy van egy Zordonra emlékeztető oroszlánjellmez az egyik jelenetben).

Az egész család számára kikapcsolódást biztosít

Ha még figyelembe vesszük azt is, hogy az utóbbi években milyen filmek dolgozták fel Herkules történetét, akkor az csak még tovább erősíti ennek a mesének az erősségét, hogy egy élvezhető, szórakoztató, és ami a legfontosabb egy Disney-film esetében: az egész család számára kikapcsolódást biztosító, egész estés rajzfilmként tud működni. Az én esetemben pedig úgy, hogy a gyerekkori élményeket újra előhozta, emlékeztetve arra, hogy miért is szerettem annak idején ezt a sztorit.

86 Herkules  (1997)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték

Zeusznak és Hérának megszületett közös gyermeke, Herkules, a kis vasgyúró. Az Olümposzon mindenki boldog, kivéve Hádészt, Zeusz fivérét, az alvilág urát. A trónörökös... több»

0