2016.10.23 22:40 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x
0

Először rombolni kell ahhoz, hogy építkezhess

Köztudott a filmről, hogy nem teljes mértékben épül a valóságra és igazán életrajzi filmnek sem tekinthető, hiszen sok mindent hozzáadtak a sztorihoz, ami a filmbéli történetet drámaibbá, eladhatóbbá teszi. Talán egy ici-picit most elszaladt a készítőkkel a ló. Egy egészen szépen építkező történet, amelynek a nézése közben folyton az a mondás járt a fejemben, hogy: "először rombolni kell ahhoz, hogy építkezhess". Ezzel az elvvel indul a film, amelynek az elején látunk egy az összeomlás szélén álló nőt, aki elveszti a munkáját, több éve elvált a férjétől, az mégis az alagsorában lakik és mindehhez párosul a pénztelenség és egy igencsak diszfunckcionális család is.

Aztán egyszer csak, derül égből villámcsapásként támad egy egyszerű, de nagyszerű ötlete, nevezetesen egy felmosó, amellyel próbálja pénzre váltani a tehetségét és kihúzni önmagát és családját a bajból. Persze itt még nem érhet véget a történet, kell az a jól bevált mélypont a film közepén, amely ez esetben egy kissé túl nagy fordulatot jelentett. A film végén ugyanis átvált a történet egyfajta szemet-szemért, fogat-fogért, szinte már keresztapás sztorira, a záróképsorokban pedig láthatjuk a sikeres nőt, aki óriás íróasztalánál ül és segít a feltörekvő nőknek valóra váltani az álmukat, csak ő nem emberi életekkel üzletel (mint a keresztapa), hanem ruhaszösztelenítőkkel. Egy film, amelynek megvannak a maga gyermekbetegségei, de Jennifer Lawrence neve azért megint sokat dob a latba és szeretjük a sikeres nőket is, így nagyon utálni mégsem tudom.

Először rombolni kell ahhoz, hogy építkezhess

Nem is kell.

67 Joy  (2015)

dráma

A JOY négy generáció, és egy sorsával küszködő egyedülálló édesanya történetét meséli el, aki az ország egyik legsikeresebb vállalkozójává vált. A film Joy Mangano, az... több»

0