Az előzetes információk, a vizuális merényletnek is beillő plakát, valamint a nem túl ígéretes előzetes után nem hittem volna, hogy én leszek az, aki valamelyest meg fogja védeni Dobó Kata első rendezését. No, szó sincs arról, hogy a Kölcsönlakás egy jó vagy teljességgel koherens film lenne, vígjátéknak is nehezen hívható, azonban még így is sokkal kevésbé kártékony alkotás, mint a közelmúlt két legborzalmasabb és egyben majdhogynem legsikeresebb magyar filmje: a Pappa Pia és a Valami Amerika 3.
Persze, minden csak nézőpont kérdése, hiszen tavaly két remek, vállaltan a nagyközönségnek szánt magyar vígjáték is készült, ám az kezdettől fogva sejthető volt, hogy Dobó Kata színdarab-adaptációja sem a Nyitva, sem pedig a BÚÉK midcult-jellegét nem fogja örökölni. A Kölcsönlakás pontosan olyan, amilyennek egy klisékből felépített, azonnal oldódó szórakozást kínáló színpadi vígjátéknak, vagy ha úgy tetszik, bohózatnak lennie kell: infantilis karakterek mozognak a színen, képtelen, sokszor a logikát nélkülöző fordulatok következnek egymás után, a konfliktusok alapja általában egy félreértés, mindegyik karakter emberi oldala 1-1 többször nyomatékosított dilemmában csúcsosodik ki, a humor pedig általában kimerül a slapstick-komédiákat idéző csetlés-botlásban. A magyar színházak a mai napig sok ilyen darabot tűznek műsorra, a közelmúltban ilyen volt például a Hőstenor vagy a Rövid a póráz, melyeket a Tháliában lehet látni évek óta. És ugyanezt nyújtja a Játékszínben a mai napig játszott Kölcsönlakás is, a színpadon Kapitány Iván rendezésében.
Arról persze lehet és talán kell is vitatkozni, hogy szükséges-e egy ilyen bohózatból mozgóképes adaptációt készíteni, azonban Dobó Kata és alkotótársai szándéka elég könnyen megfejthető. A cél érezhetően egy habkönnyű szórakozást kínáló romantikus film elkészítése volt, melyben a nagyközönség számára jórészt kevéssé ismert színészek által játszott figurák keverednek képtelen félreértésekbe, hogy aztán a végén valamiféle morális útravalót adjanak nézőiknek: a megcsalás nem megoldás, meg kell próbálni feltétel nélkül őszintének lenni egy párkapcsolatban és megoldani a konfliktusokat, már amennyiben fontos számunkra a másik fél. A Kölcsönlakás ezeket igazából mind teljesíti is. Az megint csak kérdéses, hogy 2019-ben lehet-e örülni annak, hogy egy vállaltan a nagyközönséget megcélzó magyar film nem botrányosan, röhejesen, felháborítóan rossz, hanem inkább csak semmilyen, kicsit lötyögős, néhol vontatott, infantilis, de összességében ártalmatlan, vagy legalábbis nem fekszi meg annyira az ember gyomrát, hogy tönkre tegye a randit. Merthogy a Kölcsönlakás egy tökéletes randifilm, a szónak abban az értelmében, hogy nyugodtan lehet közben smárolni, vagy párunk szájába applikálni a sajtszószos nachos-t úgy, hogy ne essen le a chipsről a jalapeño paprika, a kieső idő biztosan nem fogja befolyásolni a történet megértését. És ezzel nincs is semmi baj, ilyen filmekre is szükség van.
És ha már történet: Balázs (Haumann Máté) és Henrik (Klem Viktor) gyerekkönyv-kiadással foglalkoznak, ám a szekér nem megy túl jól. Balázs ezt jótékonyan elhallgatja felesége, a gyermekre vágyó Anikó (Balla Eszter) elől, Henriknek pedig más titkai vannak szerelme, Anikó húga, a jógaoktatójával egyébként kacérkodó Linda (Martinovics Dorina) előtt. Konkrétan, Henrik szeretné kölcsönkérni Balázs éppen átépítés alatt álló lakását, hogy ott találkozzon egy escort lánnyal (Kiss Ramóna), ám a Balázsék tervezett utazása miatt üresen álló ingatlan kényelmét Linda is szeretné igénybe venni a jógatanárával, sőt, a legkisebb húg, Szilvi (Kopek Janka) is számítana a lakásra, ő ugyanis a renoválást vezető belsőépítésszel, Márióval (Szabó Simon) szűrné össze a levet. Aztán ahogy az lenni szokott, összegabalyodnak a szálak, félreértés félreértést szül, mindenki falazik valakinek, ráadásul a képbe kerül a végtelenül konzervatív, különc, ám rendkívül sikeres gyerekregényíró (Oroszlán Szonja csúnya parókában), aki az épp döglődő kiadóhoz szerződne, ám hallani sem akar a lakásban folyó szexuális kicsapongásokról és az ott szerveződő erkölcsi fertőről.
Lehet, hogy bennem van a hiba, de egy színpadon előadott bohózat történetében sosem keresem a logikát vagy az észszerűséget: ez egy olyan műfaj, ahol belefér 1-1 képtelenebb fordulat, ahol egyszerű poénokkal próbálnak a néző arcára mosolyt csalni, és ahol bizonyosan nem számíthatunk sem mélylélektanra, sem pedig a kétdimenziósnál egy fokkal kidolgozottabb karakterekre. Hiszen annyi félreértésnek kell történnie a műfaj szabályai értelmében, ami már alapból hiteltelenné tenne bármiféle mélyebb jelentést vagy komolyabb moralizálást. A Kölcsönlakással ilyen szempontból annyi a probléma, hogy nem igazán vicces, mármint 1-2 kivételtől eltetkintve nincsenek benne jó ütemérzékkel kijátszott poénok, amikor pedig vicceskedéssel próbálkoznak, azt sokszor óvodás szinten teszik (például amikor a pumi nevű kutyafajta és a hozzá hasonló hangalakú, becézett női nemi szerv közötti félreértés adja egy nyolc perces jelenet alapját, az már tényleg elég kellemetlen). De szerencsére az ilyen gegekből kevés van, a rendező inkább romantikus filmként igyekszik működtetni a Kölcsönlakást, úgy pedig végülis aránylag tisztességesen működik, legfőképp a színészeknek hála. Balla Esztert mindig öröm a vásznon látni, és ezúttal is profin hozza a karakterét: szépen vezeti fel az Anikót kínzó midlife-crisist, hihető, hogy épp gyermekvállaláson gondolkodik és egészen jól működik a kémia közte és Haumann Máté között: utóbbi szintén ráérzett az eleinte tutyimutyi, később egyre inkább cselekvővé váló Balázs karakterére. Ugyanígy jó nézni, ahogy Klem Viktor lubickol a tahó, enyhén hímsoviniszta Henrik szerepében és játékával hozzájárul ahhoz, hogy ne ez a figura szolgáljon követendő példaként a néző számára. Martinovics Dorina kellően kacér Lindaként és ő is sokat tesz azért, hogy a karakter dilemmái átélhetők legyenek. Szabó Simon pedig továbbra is szórakoztató jelenség a vásznon és ezúttal a Rojál-hagyatéktól is meg tudott szabadulni.
Dobó Kata ugyan nem Orson Welles reinkarnációja, de tényleg érezhető, hogy volt valamiféle koncepciója, amit konzekvensen igyekezett végigvinni a filmen. Kifejezetten jót tesznek a készterméknek a harsány megoldások: a szereplők javarészt olyan ruhákat hordanak, amik a színházban is elférnének, egy pillanatig sem hihető, hogy a cselekmények fő helyszínéül szolgáló lakásban lakott valaha valaki, továbbá a vágások sokszor olyanok, mintha épp egy képeskönyvet lapozgatnánk a megcsalásról. A karakterek első megjelenésekor pedig a kimerevített kép egy áttűnés által rajzolttá válik, és szép grafikák kíséretében jelennek meg a vásznon a szereplők nevei, mintha egy Guy Ritchie-film, vagy az Árpa Attila-féle Argo romantikus változatát néznénk. Ezek mind olyan megoldások, melyek aláhúzzák a Kölcsönlakás fő célkitűzését: a tökéletesen komolyan vehetetlen, könnyed, vásári szórakoztatást.
Ha abból a szempontból nézzük, hogy a hasonló célokat vállaló Pappa Pia vagy a Valami Amerika 3. konkrétan kártékonyak voltak az üvöltő szexizmusukkal, homofóbiájukkal és igénytelenségükkel, úgy akár még örülni is lehet annak, hogy a Kölcsönlakás „csak” nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket okoz. Nem felháborítóan rossz tehát, randifilmnek tényleg épp megfelelő lehet, ám az is kétségtelen, hogy az év eleji mozgóképes dömping hevében sokkal okosabban is el lehet költeni a mozijegyre szánt pénzt.
47 Kölcsönlakás (2019)
Adott egy épp felújítás alatt álló lakás, és számtalan ember, akik mind egy kicsit máshogy szeretnék élvezni a lakás nyújtotta lehetőségeket. Itt van rögtön két férj,... több»
Szereplők: Oroszlán Szonja, Klem Viktor, Balla Eszter, Szabó Simon, Haumann Máté
