A szovjet filmgyártás a 20. század második felében jelentős teret szentelt a háborús produkciók készítésének, az 1985-ös évfordulóra pedig kötelező jelleggel születtek újabbnál újabb művek. Egyrészt megemlékeztek a harcok lezárulásának 40. évfordulójáról, másrészt azonban a melldöngető nagyorosz imperializmus is jelen volt, már csak azért is, mert állni kellett (volna) a fegyverkezési versenyt az Egyesült Államokkal. A magam részéről a hidegháborús feszültség újbóli eszkalálódását ugyanolyan fontos tényezőnek tartom a szovjet háborús filmek '85 környéki dömpingjében, mint a világháború (szovjet részről nem is akármilyen szenvedések árán, de nem is akármilyen nyereséggel történt) lezárásának megünneplését.
Elem Klimov filmeposza a hidegháború utolsó szakaszának terméke, egyszerre háborús és háborúellenes alkotás, s megítélésem szerint magába sűríti mind a II. világháború, mind a 80-as évek már-már groteszk élettapasztalatait. Nekem erről a filmről Kurt Vonnegut világa jutott az eszembe, bizarr, szürreális, fojtogatóan nyomasztó, mégis van benne valami kisszerűen komikus. Klimov témaválasztása szerintem eleve magában rejtette azt a tényt, hogy itt nem egy nagy hősről fogunk látni egy történetet, s valóban, egy 12 éves fiú miféle hőstettre lenne képes egy felfoghatatlanul borzalmas totális háborúban?
A nagy lelkesedéssel a háborúba induló Fljora mindössze odáig viszi, hogy tehenet lopjon, vagy hogy egy tócsában ázó Hitler-képre lövöldözzön. Fljora, az esetlen kiskamasz tragikomikus története kisszerű ellenpontját képezi a hatalmas háborúnak, s valamilyen szinten deheroizálja is a harcoló feleket (még akár a szovjetek sem tökéletesek, közöttük is vannak árulók, gyávák). Voltaképpen a fiú az egyetlen figura a történetben, akit igazán megismerünk, s akinél jellemfejlődés (vagy -torzulás?) következik be. A film az ő sorsát követi nyomon, s azt láthatjuk, hogyan "pusztul el" a gyermek, s hogyan lesz belőle megtört lelkű "majdnem-felnőtt".
Az alapötlet nem lett volna rossz, viszont azt kell mondanom, hogy a kevesebb talán több lett volna, minden tekintetben. Egyrészt iszonyatosan hosszú a játékidő (ami helyenként még hosszabbnak tűnik a cselekmény döcögős mivoltából kifolyólag), szerintem nyugodtan lehetett volna húzni belőle. Másrészt úgy vélem, némileg erőltetetten zsúfolt össze Klimov ebben a történetben "mindent", amit a háborúról el lehetett mondani (partizánok, gyerekkatonák, a szerencse forgandósága, árulás, kegyetlenség, falvak felégetése, az ellenség kölcsönös gyűlölete stb.).
Klimov a film főhősét újabbnál újabb kalandokba dobja bele, hogy az ő sorsán keresztül bemutathassa a II. világháború nagyívű tablóját. Érzésem szerint a forgatókönyvírók és a rendezők túl sokat akartak elmondani ebben a 2,5 órában, viszont a Fljora által megélt új és új élethelyzetek meglehetősen epizódszerűen követik egymást, voltaképpen nem gördítik előre a cselekményt. Harmadrészt túl sok volt a modorosságból és a "szájbarágósdiból", a falu felégetésének alapos bemutatása már-már az öncélúság felé vitte el a filmet, maró gúnyképet rajzolva a magát felsőbbrendűnek gondoló, másoknál mégsem erkölcsösebb német hadseregről. Ha kicsit jobban összerántják ezt a cselekményszálat is, és kevésbé didaktikusra veszik a hangnemet, akkor szerintem még ütősebb lett volna a németek jellemzése.
Megítélésem szerint a Jöjj és lásd! egyszerre értelmezhető kétféle síkon. Ha úgy vesszük, háborús filmet látunk, amely próbálja megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, "szavakban" és képekben feldolgozni mindazt az iszonyatot, ami a II. világháborúval zúdult az emberiségre. S ha figyelembe vesszük a keletkezési időpontját, akkor akár még azt is megkockáztathatjuk, hogy a hidegháborús hisztéria utolsó tetőpontját meglovagolva a németek a 80-as évek jelenében a Szovjetunióval ellenséges nyugatiaknak feleltethetőek meg, azaz aktuálpolitikai töltete is lehet a történetnek. Ugyanakkor viszont az elidegenítő effektusokkal, a néhol komikumba, néhol groteszkbe hajló stílussal, a kisszerűség bemutatásával, a gyerekszereplő középpontba állításával háborúellenes tartalma is lehet/van a filmnek.
Fljora figurája talán azt is sugallhatja, hogy a felnőttes öldöklés világában a gyerekek sem tudnak megmaradni ártatlannak, túl hamar válnak „felnőtté”, így egy egész nemzedéket – sőt az utána következőket – is meg lehet lelkileg nyomorítani. Számomra kissé „kétértelmű” a film befejezése is, mert Fljora végül mégiscsak a partizánok mellett köt ki, ami esetleg arra utalhat, hogy a kiüresedett lelkű, tönkretett gyerek mégis gyilkológéppé válik (azaz ezt is a háborúellenes rendezői megnyilatkozások közé számíthatjuk), de akár úgy is felfogható ez a lépés, hogy Fljora is vállalja a harcot a nyugat ellen (vagyis kvázi háborúra való felszólítás ez), esetleg nem marad más emberi közösség a számára, mint a hadsereg.
Bevallom, bennem felemás érzések kavarognak a film megnézése után, mint ahogyan talán maga ez az alkotás is felemás. Hol humoros, hol tragikus, hol idilli, hol brutális, s miközben jó néhány megdöbbentő vagy lenyűgöző képpel operál, sok tekintetben borzasztóan modoros. Egy tízes skálán könnyebben tudnám pontozni, jelen esetben talán egy izmos közepest adnék neki, számomra azért annyira nem volt meggyőző, hogy ódákat zengjek róla.
76 Jöjj és lásd! (1985)
A dráma a II. világháború idején élt 12 éves parasztlegény történetét meséli el. Flera egy nap talál egy puskát, és úgy dönt, ő is csatlakozik a partizánok táborához.... több»
Szereplők: Aleksei Kravchenko, Adolf Hitler, Olga Mironova, Liubomiras Lauciavicius, Vladas Bagdonas
