Bizarr küzdelem a jó és a rossz között

2020.09.24 21:00 Filmbarbár Olvasottság: <100x

3

Nem tudom, vajon kinek lehet ismerős Giulio Paradisi rendező úr neve. Gyanítom, nem sok ember kapja fel a fejét, amit meg is tudok érteni. Ez a jóember ugyanis mindössze néhány, zömmel feledhető – s talán éppen ezért hozzánk nagyrészt el sem jutott – filmet tákolt össze, így nem is csoda, hogy nem a nagyok között tartjuk őt számon. Jelen munkája is szemérmetlen lopkodás különböző klasszikusokból, a végeredmény pedig egy átláthatatlan katyvasz.

Már a kezdet kezdetén sejtheti a rutinos néző, hogy az elkövetkezendő több mint másfél órában is csak a WTF érzés fogja őt uralni, ugyanis nehéz megemészteni a látottakat. A történet elején ugyanis egy kietlen tájon egy idős ember (John Huston) néz farkasszemet egy kislánnyal, aki rövidesen eltűnik, majd kopasz gyerekeknek mond el egy történetet Jahve kapitány és Zatin (?) küzdelméről a lobogó szőke sörényű Franco Nero.

Ha ez nem lenne elég, megismerkedhetünk a film főszereplőjével, az aranyosnak látszó Katyvel (Paige Connor), aki azonban nemcsak mocskos szájú, de telekinetikus képességekkel is bír, s akinek a lelkéért a Jó és a Rossz – vagy ha úgy tetszik, Isten és a Sátán – küzd meg egymással. Katy a Gonosz ivadéka, s ahogyan telik az idő, egyre durvább dolgokat tesz a környezetében lévő emberekkel. A film elején látott idős ember tehát a Földre érkezik, hogy megpróbálja megmenteni a gyerek lelkét.

A történet meglehetősen groteszk módon vegyíti a horrort a sci-fivel, Istent a földönkívüliekkel, a kozmoszt a 70-es évek végének Amerikájával, s ebben a sajátos Biblia-értelmezésben az emberiség csupán egy világméretű játszma tétjét jelenti. Van itt minden, emberekre támadó madarak, nőn elkövetett erőszakos megtermékenyítés, gonosz "árnyékkormány", amelynek tagjai mind-mind a Sátán magjainak elpotyogtatásán szorgoskodnak (ennek egyik oszlopos tagját játssza Lance Henriksen).

Nehéz bármit is írni a film cselekményéről, mert olyan, mintha egymáshoz alig passzoló szegmenseket pakoltak volna egymás mögé, gyakorlatilag hiányzik a tényleges mondanivaló a látvány mögül. Az egész egyfajta pszichedelikus utazás, ez alapján még azt is el tudjuk képzelni, milyen lehetett egy LSD-s trip anno. Noha akadnak érdekes jelenetek a filmben, a cselekmény nagy része döcögős, és csak nehezen áll össze a kép, hogy miről is akar szólni ez az egész.

Nehéz eldönteni, hogy elgondolkodtató sci-finek vagy inkább lúdbőröztető horrornak szánták-e a készítői ezt a terméket, mindenesetre a végeredmény sajnos egyik megoldásról sem tanúskodik. Látszik, hogy az olasz filmesek megint rácuppantak a korban (is) népszerű filmekre, illetve műfajokra, de annyi mindent próbáltak itt összevegyíteni, hogy végül már maguk sem tudták, mit is akarnak ebből kihozni. Működésbe lépett a Ctrl C + Ctrl V, és szinte minden szóba jöhető kasszasikerből (Ómen, Madarak, Ördögűző stb.) loptak ötleteket.

A képzelőerővel nem lett volna baj, de a történetmesélés és a jellemformálás nem volt éppen az alkotók erőssége. És habár a film tele van nagy nevekkel (John Huston, Franco Nero, Shelley Winters, Lance Henriksen, Glenn Ford, és egy rövid jelenet erejéig Sam Peckinpah), ők sem tudják megmenteni, és nem is igazán érthető, miért vállalhatták el a szereplést. (Azt pedig már csak félve teszem hozzá, hogy a magyar szinkronhoz is olyan személyeket sikerült megnyerni, mint Szersén Gyula, Kenderesi Tibor, vagy éppen Csankó Zoltán, szóval a magyar nézőnek egy újabb WTF.)

Mindent összevetve egy alapvetően jó ötletből egy zavaros és gyenge filmet hoztak ki, amiben azért ennél jóval több volt. Persze ha nem vesszük komolyan, akkor kvázi paródiának megteszi. Felejthető, ugyanakkor bizonyos szempontból mégiscsak feledhetetlen élménnyel lesz gazdagabb az egyszeri néző, ha ezt a művet leveszi a virtuális filmespolcról. És ha netalán kifogyott volna otthon a tömény szesz vagy a fű, garantáltan zsibbadt aggyal fog felállni a fotelből e film megnézése után is.