Valamikor gyerekkoromban futottam bele először A massza című filmbe valamelyik német nyelvű csatornán, és jó pár gyermekkori rémálmom egyik vissza-visszatérő szörnyűsége volt. Jó pár jelenete évekig szinte beleégett az emlékezetembe, mégis mindenképp azok közé a horrorfilmek közé sorolnám, amiket ha nem láttam volna, szegényebb lennék egy kimondottan zseniálisra sikeredett sci-fi horrorral. Rajongásom azóta is tart, és egy-két évente elő szoktam venni egy újrázás erejéig eme filmet.
Pokolian kevés igazán jó remake-hez volt szerencsém (talán két kezemen össze tudnám őket számolni), de hogy az 1988-ban készített The Blobot mindenképp oda sorolnám, az szinte biztos. Sokáig ugyanúgy voltam ezzel a remake-kel, mint az 1982-es, John Carpenter rendezésében készült The Thinggel. Egyiknek sem láttam az eredeti változatát, viszont idővel mindkét filmnél pótoltam eme elmaradásomat, így már kijelenthetem, hogy mindkettő esetében jobb lett az újrázás, mint az eredeti változat (mondjuk az 1972-ben készített Beware! The Blob című filmet még nem láttam, ami az 1958-as Massza folytatása volt).
Nehéz lenne felsorolni azt a mennyiségű pozitívumot, ami miatt jelen filmünk továbbra is az egyik nagy kedvencem, de talán maga A massza, illetve annak megjelenítése az, ami számomra a leggonoszabb horrorteremtmények közé emeli eme trutyit. Hisz nem válogat, nem kegyelmez, nem gondolkodik, csak hömpölyög előre, és bármit és bárkit bekebelez, ami az útjába akad, és ahogy ezt a kegyetlen és halállal teli útvonalát járja, egyre nagyobb és nagyobb lesz, ezáltal a fenyegetése is egyre csak nő. Talán ez a fajta fenyegetése az, amit a film két forgatókönyvírója, Frank Darabont és Chuck Russell maximálisan ki is használ a történetben.
A film rendezői székében ráadásul az egyik forgatókönyvíró, Chuck Russell található, így rendezés terén is igencsak sikeresen tudta átültetni azt a fajta terrort, ami a lapokon már sikerült nekik. Egy másik kimondottan nagy pozitívuma a filmnek a színészválasztás volt. Nem mondom, hogy a főszerepben látható Kevin Dillon és Shawnee Smith karrierjük legjobb alakítását hozza, de hogy a karaktereik szerethetők, és végig együtt tudunk velük élni, az biztos. És ez egy efféle filmben nagyon fontos. Továbbá a készítők hagytak időt a további karakterek megismertetésére is, de ezt is csak azért, hogy a film nézőjének igenis fájjon ezen karakterek elvesztése.
Egy másik dicsérendő dolog a speciális effektek. Nos hát, mivel egy olyan lénnyel találhatjuk itt magunkat szembe, aminek nincs arca, formája is csak az, amit éppen fel akar ölteni, nem feltétlenül lehetett könnyű dolguk az effektgyárosoknak, hogy egy kellőképpen félelmetes teremtményt hozzanak létre, de azt kell, hogy írjam, mégis sikerült nekik. Mind a külcsínnel, mind annak a dinamikájával kimondottan jó munkát végeztek (és talán ezért nem lehet még mindig azt mondani a filmre, hogy az effektjeit megette az idő vasfoga).
Számomra egy klasszikus horrorfilm A massza, amit mindig nagy örömmel veszek elő, és nyugodt szívvel merem még 32 évvel az elkészítése után is ajánlani bárkinek. Kortalan remekmű!
73 A massza (1988)
Paul randira hívja Meget, ám a dolog balul sikerül. Elütnek egy csavargót, és beviszik a kórházba. A férfi a kezét fájlalja: az erdőben rákerült valami furcsa anyag. Kiderül,... több»
Szereplők: Kevin Dillon, Shawnee Smith, Erika Eleniak, Candy Clark, Paul McCrane
