Igen, válaszolok a kérdésre, körülbelül három alkalommal láttam már ezt a filmet, és őszintén bevallom, élveztem, minden hátránya és úgymond gyermekbetegsége ellenére is. Egyet ne felejtsünk el, kedves hölgyek és urak! A film 1971-ben készült, és még ha most el is tekintünk az akkori technikai tudástól, még egy igen fontos dolog. Az akkori élet a Föld nevű bolygónkon teljesen más volt. Európában és az USA-ban viszonylagos csend volt. Mondjuk ez így nem teljesen igaz, hiszen akkoriban kezdtek Amerikában a sorozatgyilkosok feltűnni, és a szegénység is óriási mértéket öltött. Persze háborúk és forrongások mindenhol fel-felbukkantak, de az akkoriban virágkorát élő hippimozgalom is csúcson volt. Az akkori mottó, a peace and love elég erősen hatott az akkori mindennapokra. Persze a dátumra is erősen figyeljünk, hiszen ekkor még a digitális technológia nem is létezett!
Az eredeti művet 1954-ben írta Richard Mathesen, amit végül is háromszor dolgoztak fel. Először 1964-ben Az utolsó ember a Földön, majd jelen esetben filmünk 1971-ben, aztán 2007-ben kétszer is, igencsak különböző stílusban. A Legenda vagyok, Will Smith-szel a főszerepben, majd az Asylum is beszállt az Omega vagyok című, hát nem éppen mesterművével, itt pedig Mark Dacascos irtja a fertőzötteket. Beszéljünk viszont a mi filmünkről egy kicsit!
Egy posztapokaliptikus film a javából, és a forgatókönyv szerint 1977-ben játszódik. Kína és a Szovjetunió biológiai háborúja után (nehogy már az amcsik legyenek a hunyók) eltűntek az élőlények, és az emberiség is megfertőződött. Itt lép színre az egykori katonai kutatóorvos, Neville (volt ezredes), aki egyedül él, éjjel pihen, hiszen az albínó mutánsok nem bírják a nappali fényt, és nappal aktív, élelmiszerek és más tárgyak után kutat, erőddé átalakított házába víve azokat.
Boris Sagal nagyon jól előkészítette a terepet nekünk, hiszen itt tapasztalhatjuk meg, milyen is egyedül, elhagyatottan élni, közben reménykedni, hogy hátha találunk majd valakit, és közben az ellenszérumon is dolgozni. A mutánsok kinézete nekem elég érdekes, sebekkel borított test, fehér haj, sötét csuha, sötét szemüveg és állatiasra visszasüllyedt agyi kapacitás. Csak a vezetőjük jelmondatait kántálják gépiesen, és íjjal felfegyverkezve róják Los Angeles utcáit éjjelente.
Ron Grainer zenéje kifejezetten jól passzol a sztoriba, és Charlton Heston vagány karaktere is eléggé ütősre sikerült, de nekem például kifejezetten tetszik a főgonosz, Matthias (Anthony Zerbe) játéka is az arcberendezésének és mimikáinak köszönhetően. Érdekes sztori, és mikor már azt gondoljuk, hogy nyerésre állunk, akkor Sagal megint csavar egyet a sztori fonalán. A feldolgozások közül talán itt van a legtöbb mondanivaló, és ha ez a film készül 2007-ben, simán és lazán óriási követőtábora lenne.
A film lényege, hogy Matthias azért utálja annyira Neville-t, mert már csak ő testesíti meg azt a gonosz (már csak volt) emberi fajt, akik miatt ide jutottunk. A család üldözi Neville-t, egy borospincében elkapják, és egy rituális tárgyaláson halálra akarják ítélni. A miérten ne is gondolkozzunk, hiszen Neville megemlíti, hogy talán elő tudja állítani az ellenszérumot, de csak süket fülekre talál.
Kifejezetten durva és erős társadalomkritika lapul a filmkockákon, és talán mintha egy kicsit túlzottan is erre figyeltek volna, hiszen sok mindenről esik itt szó, kezdve a hippiktől a Manson gyilkosságokon át... Így néha a sok bába között elveszik a gyermek. Talán így a félelemfaktor, ami eltűnt, elillant, és nincs borzongás sem, ami azért ezeknél a filmeknél igen nagy előny, és szerintem még egy polccal feljebb tolta volna megítélésben a filmet. Pörgős, dinamikus tartalom, de mai szemmel már kicsit lassú.
A sztori fineszes, és többször változik a két fél közötti csata, de az alternatív befejezés ebben az időben még újdonságnak számított. Charlton Heston zseniális karakterszínész, igaz, nem ilyen típusú filmekben szoktuk meg, de itt is csípőből eljátssza a volt katonát. Russell Metty jól elkészítette a filmet szép snittekkel és különlegesen érdekes éjszakai képsorokkal egyetemben.
Összességében egy kifejezetten jól összerakott alkotás, ami klasszikus és időtálló is egyben, nem úgy, mint a mai, mostani "szuperprodukciók". Akik fogékonyak az igazi filmművészetre, azoknak kötelezően ajánlott. Ó, amit még elfelejtettem megemlíteni, egy kis érdekesség. A női főszereplő, Lisa (Rosalind Cash) és Neville (Charlton Heston) közti csókjelenet. Filmvásznon az első, fehér és fekete bőrű ember közti, igazi csók. Hát ezt még el kellett mondanom nektek. Na csók mindenkinek, és aki teheti, nézze meg nyugodtan ezt a kellemes kis mozit!
77 Az omega ember (1971)
Az omega ember című film a jövőben játszódik, ahol egy háborús biológiai fegyver miatt az emberiséget egy vírus tizedelte meg. Los Angeles most egy szellemváros, ahol egyedül... több»
Szereplők: Charlton Heston, Brian Tochi, Anthony Zerbe, Rosalind Cash, Paul Koslo
