Vélhetően egy igencsak megosztó filmre sikerült bukkannom a minap, hiszen sem a téma, sem annak feldolgozásmódja nem olyan, hogy azt a mai szekularizált és rohanó világunkban sokan élvezzék. Viszont aki rá tud hangolódni erre a sajátos hangvételű műre, az jó eséllyel talál benne olyasmit, aminek a segítségével katarzist élhet át.
A rendkívül röviden összefoglalható cselekményű film egy szörnyű élethelyzettel kezdődik: a II. világháború idején a fiatal Anatolijt arra kényszerítik a németek, hogy saját élete megmentése érdekében lője le a felettesét. Anatolij némi viaskodás után megteszi ezt a borzalmas lépést, de utána szinte teljesen bele is őrül. Sokatmondók azok a jelenetek, ahogyan Anatolij parancsnoka rezzenéstelen arccal várja a rá váró halált, míg Anatolij kétségbeesetten rimánkodva, a földön csúszva próbál valamiféle kitérőt találni. Végül a ravasz meghúzását követően a parancsnoka a vízbe esik a hajóról, a németek elmennek, Anatolij pedig a trauma súlya alatt magánkívül örvendezik annak, hogy életben maradt, aztán egy robbanást követően egy szigetre sodródik.
A fekete-fehérből színesbe váltó képek mintegy harminc évvel később veszik fel a történet fonalát. Anatolij az őt megmentő szerzetesek között él egy, a világtól szinte elzárt, kopár, havas szigeten. Félőrült "gyógyítóként" és kazánfűtőként éldegél, közben mindig valami csínyen töri a fejét. A film játékidejének mintegy 2/3-át ennek az életnek a már-már fájdalmasan aprólékos bemutatása teszi ki. Mindez azonban nem ok nélkül történik: Anatolij ugyanis nap mint nap gyötrődik, bűnbocsánatot remélve a háborúban elkövetett tettéért. Közben egyre több konfliktusa támad a rendtársaival, akik számára mind nagyobb teher a "tömegből" kilógó férfi. És amire talán végképp nem számított, egy nap megérkezik hozzá halottnak hitt parancsnoka, aki közli vele, hogy már régen megbocsátott neki.
Bár ez lenne a film csúcspontja, érzésem szerint kissé laposra sikerült ennek a találkozásnak a bemutatása, és valahol talán nem is váratlan húzás ez a néző számára. Nekem kicsit az volt az érzésem, hogy az alkotók számára jóval hangsúlyosabb volt a "megváltásig" vezető út ábrázolása, mint magáé a "megváltásé".
Ami nekem azonnal eszembe jutott a film nézése közben, az – ha jól emlékszem a gimnáziumi irodalomórákról – Dosztojevszkijnek a regényírásról vallott elképzelése. Írás közben szenved a főszereplő, szenved az író, de később az olvasó is. Jelen filmünk egyik központi mondanivalója éppen ez a szenvedés. A főhős szenved a múlt súlya alatt, s közben a nézőt is nyomasztja ez a komorság, de a lassan pergő cselekmény és a hosszú játékidő is. A történet talán fő kérdése az, hogy elérhető-e a bűnbocsánat, és ha igen, akkor hogyan.
Anatolij atya a maga módján próbálja elérni a bűnbocsánatot, ami viszont éles ellentétben áll a szigorú szabályokat követő pravoszláv szerzetesség elveivel. És ebben zseniálisat tud alkotni ez a film, hiszen rámutat arra, hogy akár többféle módon is üdvözülhet a bűnös, és hogy az őszinte, de sajátságos módon megélt bűnbánat adott esetben sokkal közelebb vihet Istenhez, mint a szabályokat tökéletesen betartani próbáló, de kiüresedett, valódi tartalom nélküli látszathit.
Anatolij atya szerzetestársai éppen ezt az alapvető igazságot nem képesek felismerni, mereven ragaszkodnak a dogmákhoz és rítusokhoz, míg Anatolij szinte gyermeki ártatlansággal, igazi hittel és bűnbánati szándékkal könyörög Istenhez a bocsánatért, csak éppen a külsőségek teljes mértékű sutba dobásával. S ha innen nézzük a történetet, valójában akár maga A sziget is lehet a film "főszereplője", s akár a purgatórium szimbólumának is tekinthetjük a helyet (erre utalhat pl. a kazán is).
A lassú cselekményvezetés másik okaként egy dogmatikai tényező is említhető. A pravoszláv liturgia (illetve szemléletmód) fontos vonása az állandóság, a "mozdulatlanság". A pravoszláv egyház világából hiányoznak a reformok, gyakorlatilag ma is ugyanúgy végzik a szertartásokat, mint évszázadokkal korábban. (Nem mellesleg pl. az ikonok sem a nyugati festészet "mozgalmasságát" követik, hanem szinte kimerevített alakokat láthatunk rajtuk, ami megint csak ezt az "örökkévalóságot" közvetíti a szemlélőnek.) Ily módon a rendkívül lassúnak érezhető cselekményszövés is egyfajta mozdulatlanságot sugallhat, egyfajta téren és időn kívüliséget.
A szimbolikus felfogás egyébként is jellemző erre az alkotásra. Maga az egész cselekmény egy jelképes megváltástörténet, Anatolij egykori parancsnoka pedig szinte a megváltóval (vagy akár így is írhatjuk: Megváltóval) válik azonossá. Jelképes az is, hogy Anatolij fűtő a szerzetesi közösségben, egyrészt a társait is próbálja az őszinte istenszeretetre "tüzelni", másrészt saját magát is "fűti", hogy minél erőteljesebben tudja megbánni a bűneit. S szintén jelképesnek tekinthető a fekete, illetve a fehér színek használata, Anatolij atya fehérbe öltözése a film végén, de akár a hó fehérsége is ezt a megtisztulást jelezheti.
Habár kétségtelen, hogy A sziget nem könnyű film (s itt térnék ki arra, hogy jóllehet a magyar filmcím érthető módon tükörfordítás, szerencsétlen az egybeesés a teljesen más témájú és jóval kommerszebb jellegű amerikai sci-fi akciófilm címével), megéri azt a két órát, amit a megnézésére szánunk. A főszereplőt alakító Pjotr Mamonov egyszerűen a hátán viszi el a filmet, ami egy ilyen fajsúlyos alkotás esetében még inkább elismerést érdemel. Mamonov szinte önmagát adja a gyötrődő, istenkereső Anatolij szerepében, rendkívüli hitelességgel, mindenféle modorosság nélkül, teljes természetességgel mozog a kamera előtt.
Persze dicsérjük meg Pavel Lungin rendezőt is, aki Dmitrij Szoboljev forgatókönyvét egy ilyen merészen minimalista, mégis katartikus erejű alkotásként álmodta vászonra. S nem mehetünk el szó nélkül Andrej Zsegalov operatőri tevékenysége mellett sem, akinek munkássága nélkül jóval szegényebb lenne ez a film.
Mivel A sziget nem az a tipikus popcornmozi, nem is ajánlható azoknak, akiket csak a szuperhősös filmek és az akciódús produkciók vonzanak a mozikba vagy a képernyők elé. Akik viszont szeretnek néha elcsendesedni, elgondolkodni (netán vezekelni a saját bűneik miatt), azok jó eséllyel találni fognak valamit ebben a filmben, ami a szívükhöz szól. Tökéletes film nem létezik, ez sem az, de kiemelkedő teljesítmény, ezért 4,5 pontot adnék neki, ami felkerekítve már 5. :)
80 A sziget (2006)
Egy ortodox kolostorban él egy különös alak, akinek bizarr viselkedése szerzetestársait is összezavarja. A szigetre látogatók azonban úgy vélik, a férfi gyógyító erővel bír,... több»
Szereplők: Pyotr Mamonov, Viktor Sukhorukov, Dmitri Dyuzhev, Yuriy Kuznetsov, Viktoriya Isakova
