Filmbarbár   2021.12.06 12:48   olvasottság: <100x
4

Céltalan kergetőzés Svájcon keresztül

Habár sokfelé olvastam olyan vélekedéseket, hogy Charles Bronson jobb filmjei közé kellene sorolni ezt az alkotást, megítélésem szerint a bronsoni életműnek vannak ennél sokkal színvonalasabb darabjai is. A Szerelem és golyók számomra meglehetősen gyengécskének bizonyult, több okból is.

A történet több sebből látszik vérezni: egyrészt nehezen hihető, hogy egy elfoghatatlan, szinte mindent és mindenkit hatalmában tartó drogbáróval egy idősödő, alig felfegyverzett zsaru bármiféle támogatás nélkül szembe tudna szállni, aki ráadásul egy számára idegen országban tökéletesen kiismerni látszik magát, másrészt a drogbáró figurája inkább tűnik paródiának, mint "valós" személynek. A film eléggé zavarosan vegyíti az üldözést, a konspirációt és a humort, miközben nincs igazán cselekménye, és thrillerként sem kimondottan izgalmas. Lényegében véve borítékolható a főszereplőknek a szorult helyzetekből való - helyenként irreális - megmenekülése, gyakorlatilag ott és úgy játsszák ki a rájuk vadászó bérgyilkosokat, ahol és ahogyan akarják. Nincs kiért izgulni, legfeljebb a havas svájci tájak tehetnek hozzá az egy helyben topogó történethez. A főszereplők menekülése logikátlanul összerakott szituációk sora, nem tudjuk meg, hová tartanak és miért, tudatában vannak-e annak, amit éppen tesznek, vagy csak a vakszerencsére bízzák magukat stb. Akciófilmes klisékből összerakott helyzetekben vergődnek a szereplők, nincs jellemfejlődés, a két főszereplő közötti viszony alakulása lehet picit érdekesebb (ehhez hozzájárulhat az is, hogy Charles Bronson és Jill Ireland házastársak voltak, így a filmen is működhetett a kémia).

Céltalan kergetőzés Svájcon keresztül

Sajnos a színészi játék is eléggé gyatra, jóllehet ez lehetett volna az egyik olyan pontja a filmnek, amely kicsit kiemelte volna azt a nagy átlagból. Charles Bronson nagyjából hozza azt a zsarufigurát, amelybe egy idő után beskatulyázták, bár itt most ő is kicsit haloványabb lett a megszokottnál. Jill Ireland egy butácska, de szerethető nőt játszik, helyenként modorosan. Rod Steiger viszont számomra kifejezetten idegesítően és nevetségesen formálta meg a drogbáró alakját, az általa játszott teszetosza, dadogó, ostoba ficsúrról nehezen lehetne elképzelni, hogy egy hatalmas bűnszövetkezetet lenne képes irányítani. Henry Silva érdekes lehetne a bérgyilkos szerepében, de gyakorlatilag az ő figurája is súlytalan, és ő is csak a minimálisat tudja nyújtani. A botladozó, unalmas, nagyjából kiszámítható cselekmény és a kamera előtt a rendező által lényegében véve magukra hagyott színészek pocsék teljesítménye jellegtelenné és lapossá teszi a filmet, amibe az a kevés akciójelenet sem tud életet lehelni. Lalo Schifrin valószínűleg a film színvonalához illő módon nem erőltette meg magát, tinglitangli zenéje eléggé jellegtelen és felejtős, a néző csak csodálkozhat, hogy ezt is az a zeneszerző írta, aki olyan klasszikusokat hozott össze, mint a Kelly hősei vagy néhány Piszkos Harry-történet muzsikája.

Habár a Szerelem és golyókat blockbusternek szánták a készítői, már a saját korában is sok negatív kritikát kapott. Eredetileg John Huston kezdte el rendezni ezt a mozit, de elég hamar kilépett (egyes adatok szerint egy betegség, mások szerint a producerekkel való összezördülései miatt). Azt mondhatjuk, hogy így legalább eggyel kevesebb gyenge film sorakozik a neve mellett. Aki szeretne megismerkedni Charles Bronson munkásságával, annak nem tudnám azt tanácsolni, hogy ezzel a filmmel nyisson, igaz, aki már látott pár Bronson-filmet, annak sem igazán ajánlanám ezt. Számomra nagy csalódást jelentett ez az alkotás, tipikusan olyan munka, amelyet a megnézése után öt perccel már el is felejt a kedves néző.

4