Fájdalom, keserűség, kilátástalanság, bosszú és üresség. Általános szorongásainkat látjuk megelevenedni a vásznon. Ebben a filmben töményen benne van mindaz, amitől az életben - úgy általában - félni szoktunk. A siker kapujában elveszíteni mindent, amiért eddig éltünk. Olyan fájdalmas és maradandó sérülést szerezni, amely testi és lelki megnyomorodással jár. Elkeseredve dolgozni azon, hogy visszakapjuk a régi életünket. Kilátástalan harcot vívni az idővel és a tudománnyal. Bosszút állni mindazokon, akik tönkretették az életünket. Majd miután mindenki meglakolt, mégsem múlik a fájdalom, nem jön el a megnyugvás, csak az üresség marad. Emberi mivoltunk utolsó darabkáit is végérvényesen elveszítettük.
Sam Raimi a félelmetes Gonosz halott után egy igazán lehangoló filmet készített Liam Neeson és Frances McDormand főszereplésével. A sztori egy szerencsétlenül járt tudós kálváriáját és bosszúhadjáratát meséli el. Lassan bontja ki a cselekményt, elidőzik a fájdalmas és elborzasztó jelenetekben, így sokszor válik vontatottá a történet. Mindez viszont kellően megalapozza a későbbi eseményeket, segítve a nézőt, hogy átérezze a főhős lelki gyötrődését, majd átalakulását. Az arca elvesztésével a lassan önmagát is elveszítő ember sorsának beteljesedését. Az üldözött és üldöző szerepébe szorult tudós bosszúja végeztével mégsem talál lelki megnyugvásra. Fantommá válik, a sötétség lesz éltető közege, és "szuperantihősként" veszi célba a város bűnözőit.
Az örök magányosságra kárhoztatott hős igazi tragédiája, hogy bár találmánya révén rövid időre bárki arcát magára öltheti, valódi, emberi arcát - minden értelemben - örökre elveszítette.
82 Darkman (1990)
Bárhol legyenek is a város bűnözői, sehol sem lehetnek biztonságban. Mert valaki, aki az álcázás művésze állandóan a nyomukban van és rájuk vadászik. Egyszer a főnökük... több»
Szereplők: Liam Neeson, Frances McDormand, Bruce Campbell, John Landis, Larry Drake
