Szegény párák

Hatalmas csalódás! Ötven percig bírtam... Maradok Bunuel-nél.

A Poor Things le sem tagadhatja, hogy Yorgos Lanthimos-film: a szürrealista látványvilág keveredik egy rétegelt metaforával és extravagáns karakterek, közel sem természetes, de hihetetlen vicces dialógusai színesítik a keszekusza narratívát, melynek ... Teljes kritika

Yorgos Lanthimos kétségkívül napjaink egyik legnagyobb rendezőgéniusza. Egyedülálló látásmódú, végtelenül kreatív és szürreális stílusa olyan instant klasszikusokat eredményezett, mint a görög weird wave-hullám alapjait lefektető Kutyafog, a hollywoo... Teljes kritika

Yorgos Lanthimos egyedi stílusú, hangulatú és látványvilágú filmjeiről híres, de ezúttal az én ízlésemhez képest túl szürreálisat alkotott. A Szegény párák akkor sem nevezhető jó filmnek, ha művészetet látunk a szürreális képsorokban és jelenetekben. Azt nem állítom, hogy beteg film (bár sokan tartják annak), minden túltolt benne: az alakítások, a színvilág, az emóciók, a jelenetek. Bár Emma Stone-t jó színésznőnek tartom, ebben nem nevezném őt jónak. A film Oscart kapott (többet is), de tényleg érthetetlen, hogy miért. Bár a magyar vonatkozásnak, Mihalek Zsuzsa sikerének nyilván örülni lehet (és ez úton is gratulálunk neki).

Minden bizonnyal ez a legbetegebb felnövéstörténet, amit valaha láttam. Egyedül az utolsó szegmenst hagytam volna talán ki, viszont elég rövid rész. Több kreativitás van a filmben, mint Hollywood éves blockbuster termésében együttvéve. Valahol Jean-P... Többierre Jeunet-re emlékeztetett a látvány, iszonyat groteszk az egész, arra számítottam, hogy majd ráismerek Budapesti épületekre meg helyszínekre, de teljesen esélytelen volt. Már A kedvencben is imádtam, amit Lanthimos művelt a nagylátószögű lencsékkel, ezek itt is előkerültek, és zseniális felvételeket készített velük. És elég vicces darab lett, bár én nem nevettem annyit, mint mások a teremben, de átjött a komédia a jelenetekben. Ráadásul hosszú idő után ismét a Puskinban, nem meglepetés, de nagy élmény volt az egész, már csak azért is, mert 9 évvel ezelőtt pont a Puskinban, pont egy Emma Stone-film (Birdman) volt az a meghatározó moziélményem, ami után nem vártam többet senkire, ha érdekelt egy film, hanem elmentem egyedül, és a művészmozikat választottam, ha lehetett.