Dr. Ian Gray molekuláris biológusként az emberi szem fejlődésén keresztül igyekszik megfejteni létezésünk értelmét. Egy nap találkozik Sofival, aki egészen más véleményen van a világ keletkezésével kapcsolatban. Szerelmük zálogaként összeházasodnak, ám a nő… több»
A szem tükrében egy nagyon különleges történet, nem is tudom semmilyen más korábban látott filmhez hasonlítani. A film elején, amikor a főszereplő megszólítja a nézőt, beszél hozzá már egy érdekes hangulatot teremtett. A fő vonal a tudomány kontra vallás, amelyet az tesz még különlegesebbé, hogy a tudományt, a tényeket, a kézzel fogható adatokat a férfi, míg a vallást, a misztikumot, természetfelettiséget a nő képviseli. A tudomány folyamatosan változik, újdonságokat fedeznek fel, míg a vallás adott, évezredekkel ezelőtt megírt. Van élet a halál után? Újjászületünk mást testben? Hogyan lehet kezelni azt, ha elveszítünk valakit és el sem tudunk tőle köszönni, búcsúzni. Ilyen kérdéseket is feszeget a film, amellett hogy az egész történet egy szerelmi fellobbanásból indul ki, amely amilyen hirtelen indul olyan gyorsan lesz vége. Nagyon megkapó az a misztikum, ahogy a fiú újra megtalálja a lányt és annak ellenére, hogy a tudomány embere, mégis hisz valami emberfelettiben. Kap valamit ettől a kapcsolattól, amely örökre megváltoztatja az életét és a nézeteit. Az izgalmas képek alatti aláfestő zenék még inkább emelik a film adta élményt. Nagyon különleges film, ami bemászik az ember bőre alá és napokig emészti rajta magát. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre.
Szeretnéd használni a Mafab értékelését a weboldaladon?
Használd ezt a HTML-kódot »