Pillanatok alatt beszippant a produkció, mert nincs vonzóbb, mint önazonos, hiteles embereket látni az életben, vásznon, színpadon vagy képernyőn. New York színes bőrű, transznemű és meleg kisebbségének életét és kultúráját láthatjuk a 80-as, 90-es években, pazarul megjelenítve, a közösséghez tartozó szereplőkkel. Kis szelet a város történelméből. Egy szubkultúra, ami csodás dolgokat teremt, fejlődik, szintet lép, miközben mindenki más átnéz rajtuk, az AIDS pedig a nehezen megszerzett kis boldogságokat is letarolja. Pompázatosan harsány, szókimondó világ, ami nagyon messze van a köznapitól. Ez lehet magával ragadó (az alkotók mindent megtesznek ezért, és nekem bejött), vagy ellenszenves akár, de az általános érvényű igazságok itt is úgy működnek, mint bárhol: a magány ellenszere a közösség, a félelemé az őszinteség, a megalázottságé az öntudat. Szubkultúra, de a sorsok, vágyak és félelmek, a túlélési technikák közösek a miénkkel, nem nehéz azonosulni.
Az első évad tökéletes lett, a dráma és komédia megfelelő ritmusú elegye, falni lehet. A második évadban néha elvétették az arányokat, míg a harmadik évadban kiüresedtek a sokszor ismételt szituációk. A hangulat csöpögős lett, a drámázás unalmas. I love you, I love you, too – túl sokszor kellett hallanom. Az esküvői jelenet nekem giccses. Nem lett rossz az egész évad, de hiányzott a harmónia. Az érzelmes, vicces vagy politikai felhangok már nem fonódtak egységbe, csak akadozva tébláboltak egymás körül. A szereplők viszont végig hitelesek tudtak maradni, ilyen körülmények között is. Miattuk nem bántam meg, hogy kitartottam. Indya Moore gyönyörű.
Ajánlom az első évadot mindenképpen, és a többit is, mert megszereted őket.
93 A póz (2018)
A sorozat két egymástól eltérő társadalmi rétegeket mutat be. A külvárosi és a luxus élet mindennapjaiba kapunk bepillantást.
Szereplők: Kate Mara, Evan Peters, Sandra Bernhard, Christopher Meloni, James Van Der Beek
