2022.07.15 23:23 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 242x
2

Csak bégetek feleslegesen!

Mivel Noomi Rapace az egyik legnagyobb kedvencem, és ki nem hagynék szinte egy filmet sem, amiben játszik, így a Bárány címűt is kénytelen voltam megnézni.

Azt tudtam róla, hogy nagyon megosztó, a magyar "filmkritikusok" csúnyán lehúzták!

Csak bégetek feleslegesen!

Na, nekem sem kell több, gondoltam.

Hajrá, egy kis paradicsomlé és kesudió társaságában végig rágcsáltam a mozit.

Valdimar Jóhannsson rendezte és írta a forgatókönyvet is egyben, úgyhogy a végtermékért senkit nem tudott elővenni.

De nézzük, én magam mit gondolok a filmről.

A rendező a festői izlandi hegyvidéken játszódó, elképesztő, káprázatosan fényképezett, de kimérten építkező (kamara) drámát készített, melynek nyomasztó atmoszférája feledteti velünk a katarzis elmaradását.

A gyermektelen pár, Maria (Noomi Rapace) és Ingvar (Hilmir Snær Guðnason) egy távoli izlandi tanyán élnek, és állattenyésztéssel foglalkoznak. Zavartalanul, nyugodtan töltik mindennapjaikat, mígnem karácsony éjjelén egy félig Bárány, félig ember újszülöttre találnak az istállójukban. Magukhoz veszik a furcsa, és kissé gnóm szerzetet, ám környezetük idegenkedve fogadja őt, ráadásul az anyajuh is vissza szeretné kapni kicsinyét.

A nyitány dermesztő, és félelmetes hatása megalapozza a baljós hangulatot. Rögvest elfog a rettegés, ahogy a kamera a sűrű köd leple alatt közelít a Bárányokkal teli pajtára, miközben szüntelenül liheg valami az objektív mögött. Eleinte csak a hallásunkra támaszkodhatunk, hiszen a birkanyájban felvillanó szempárokon túl szinte semmit nem látni a hóvihar és a ködfátyol miatt. E képsorok nyugtalanítóbbak, mintha a készítő dögunalmas jumpscare-rel riogatnának minket. Az olcsó (bazári minőségű) ijesztgetés helyett fokozatosan adagolják a feszültséget, hogy a lezárásig folyamatos nyugtalanságban tartsanak bennünket. Annak ellenére érezzük magunkat kényelmetlenül, hogy hagyományos értelemben alig történik megrázó dolog a vásznon, de egyszerűen ott a feszültség a ködös, nyirkos tájon, a szépen megszűrt képek mögött.

Az expozícióban a gyermekük halála miatt szinte teljesen elhidegült házaspár egyhangú hétköznapjaiba nyerünk betekintést. Az írók itt úgy illusztrálják a tragédia okán kiüresedett kapcsolatot, hogy az első harmadban minimalizálják a párbeszédeket. Ellenben láthatjuk miként művelik földjeiket, hogyan horgásznak, esznek, alszanak, ugyanakkor teszik mindezt egyfajta kamera mögötti hipnózisban.

Ennek tálalásáért Eli Arenson operatőr a felelős, aki szemet gyönyörködtető tájképeivel újra és újra elvarázsol és rabul ejt!

A szépséges izlandi extreme long shot mellett az atmoszféra teremtésről is gondoskodik, kamerája bejárja a tanya minden szegletét, így a szobabelsőket változatos perspektívákból szemlélhetjük. Nagyon sivár és rideg a világ, amit láthatunk, néha nappal és néha éjjel, de itt is vibrál valami folytonos "entitás", ami megborzongtat képernyőn keresztül is.

A suspense fenntartását olyan egyszerű feszültségkeltő megoldásokkal érik el, mint hogy Adát, a Báránygyerkőcöt az első rész zárlatáig kizárólag pólyában, gyakori közelikkel mutatják, amitől az ember sokáig abban is kételkedik, valóban felemás lényt vettek-e magukhoz a farmerek. A bizonytalanságot tovább fokozza az állatok idegenkedése és félelme a különös teremtéstől. Ahogy a macska gyilkos tekintettel bámulja az anyatejet ivó, békés teremtést, az szavak nélkül elárul mindent az állatok elemi ösztöneiről. Se nem gazdájuk, se nem fajtársuk, tehát veszélyt jelent rájuk, talán az állatok bölcsebbek mint az emberek maguk?!

De a gyanakvó ösztönök Péturon (Björn Hlynur Haraldsson), Ingvar bátyján is eluralkodnak, amikor egy komikus ebédjelenet keretében először találkozik Adával. A férfi abszolúte nem tudja kezelni a helyzetet, a totális döbbenet jelei mutatkoznak rajta, egy másik snittben pedig kifakad testvérének, hogy mégis mi a fene ez?

Ezzel a mi tévképzeteinket (nekem mondjuk személy szerint nem volt) is eloszlatja az idilli családról, amely a külső betolakodó feltűnése előtt még a felhőtlen boldogság mámorában úszott. Hamar ráeszmélünk, hogy a gyermekük elvesztésén feldolgozni képtelen szülők csupán gyászuk enyhítésére (és nem szeretik) használják a kis gnóm szörnyet. (Aki/ami nem véletlenül viseli az elhunyt nevét.)

Noomi Rapace, itt most Mariaként visszafogott alakítást nyújt, ám gesztusai és mimikája megbabonáznak és elvarázsolnak. Hallgatag anyatigris, aki mindenre el van szánva Ada biztonságáért. Még az utódját makacsul visszaszerezni akaró anyabáránnyal is szembeszáll (pedig férje nem támogatja ebben), hogy védje pótbabáját. A filmben csak kétszer törnek elő belőle az érzelmek, de akkor olyan hatásosan, hogy mi is átérezzük a gyászoló szülő fájdalmát.

Rapace egyértelműen nagyrészt lopja a showt, de azért többiek sem rosszak, mondjuk azt, hogy erős közepesek. Hilmir Snær Guðnason jó választás unott, ámde szerethető apafigurának, akit az atyai szerep éltet igazán. Björn Hlynur Haraldsson Pétur szerepe ugyan romlottabb karakter, mégis elfogadja a Báránygyermeket, holott tudja, felnevelése csak látszólag elfedi a szülők sebét, behegeszteni és meggyógyítani viszont nem fogja. Pedig a kis Ada (az emberBárány) csak befogadó közegre vágyna.

A filmen, főleg a végén látszik, elég erősen a limitált büdzsé, de így is erős az indie-folk-horror film, amit ez a zsáner elbír, szépen belepakolja nekünk Valdimar Jóhannsson, amit még megerősít népmesei elemekkel!

Szóval, jó kis mozi ez, csak érteni kell, és pluszban rá kell hangolódni.

Vagy, ahogy szokásom mondani, minden másra ott a Marvel!

És hallom, ahogy a fülemnél zümmög egy szúnyog, úgyhogy indulok vadászni.


63 Bárány  (2021)

dráma | fantasy | horror | misztikus

María és Ingvar izlandi birkapásztorokként élik mindennapjaikat, és már hosszú ideje vágynak egy közös gyermekre. Karácsony éjszakáján egy félig ember, félik birka... több»

2