Most csak úgy, szinte első dühömből írok.
Az iskolai lövöldözések mindig hihetetlenül tragikus események, ám nem úgy tűnik, hogy a feltűnő elszaporodásuk miatt jobban figyelnének akár a kiváltó okokra, netán szigorítanák a fegyvertartási törvényt az egyes államok.
No nem, legyen csak az agyatlan Amerikában mindenkinél egy fél szobányi fegyver!
A filmeseket is számos alkalommal megihlették ezek a tragédiák. A hírhedt columbine-i mészárlás alapján több alkotás is készült, melyek közül a legismertebb a Gus Van Sant-féle Elefánt, illetve Michael Moore Oscar-díjas dokumentumfilmje, a Kóla, puska, sültkrumpli.
Kemény, durva és nagyon kényes téma, ami nem biztos, hogy egy B-kategóriás akciófilmért kiált, de Kyle Rankin úgy gondolta, készít egy ilyet, és simán bele is bukott.
Zoe (Isabel May) egy végzős középiskolás, aki az anyja halála óta csak árnyéka önmagának.
A suliban épp a hatalmas szivatások napja van, amihez neki speciel semmi kedve, ám amikor néhány fegyveres elmeroggyant diák beront az épületbe, abban már tényleg semmi humoros és vicces dolog sincsen, hiszen mindenki az életéért küzd. Zoe felveszi a kesztyűt (G.I. Zoe) és nem adja könnyen a bőrét.
Komoly, mint a vakbélgyulladás!
Történetünk úgy kezdődik, hogy Zoe és apja kettesben vadásznak, és a lány lő egy szarvast, de az állat még nem halt meg. Apuka hatalmas monológba kezd, hogy milyen nehéz megkönnyíteni a szenvedést, eközben a lány fog egy követ és széttöri a vad fejét.
Nos, rendben van, a kis szende megoldotta!
Ebből kiderült, hogy hősünk kerüli az erős érzelmeket, nagyon kemény, nem dolgozta fel még teljes mértékben anyja halálát. Ez utóbbi abban nyilvánul meg, hogy a mama megjelenik neki szellemként és a film címében hallható szavakkal biztatja megárvult gyermekét. Nekünk pedig ezért a kissé szadista, és idegroncs lányért kéne szorítanunk. Ez nekem valahogy nem sikerült, de inkább nézzük, mi a lényeg?!
Viszonylag hamar, nagyjából 20 perc után érkeznek kissé nevetséges fegyveres fiataljainknak, ráadásul komplex tervük van: nem csak halomra lövik, akit érnek, hanem értelmet próbálnak adni az értelmetlennek.
Akciójukat élőben közvetítik, és láthatóan és ténylegesen mindenre fel vannak készülve, elvégre asztalokkal és székekkel vissza lehet tartani a mesterlövészeket és kommandósokat...
Vagy nem!
Félretéve a cinizmust, a négytagú túszejtő bagázs nem csinál titkot a tettéből, sőt, figyelemre vágynak, vezetőjük forradalomra szomjazik és szentül hiszi, hogy tette sikerrel jár és még a világ ura is lehet!
Zoénak erről persze teljesen más a véleménye, így kezdetét veszi a macska-egér játék. Nem kerülgetem tovább a forró kását, a Ne add fel! rettenetesen ostoba darab.
Na, meg kissé szánalmas és idegesítő!
Hol is kezdjem?
A reakciók rendre szemöldökráncolásra és idegrángásra adtak okot, noha lehet mindent a sokkra fogni, azért van egy határ.
Zoe barátja például alig ijed meg és fedezékbe se vonul, miután egy furgon belerohan az étterem helyiségébe. Aztán gyorsan, és keményen beszól a túszejtőnek, illetve menekülésnél se tenné le a telefonját még véletlenül sem, nehogy kiessen a ritmusból.
Külön érdekes, hogy miként terjed a hang az iskolában.
Hiába rombol be az említett cuki kisteherautó, és lőnek zárt térben egy MP-40-es gépkarabéllyal (természetesen kifogyhatatlan tárral) vagy sörétes puskával, az épület egyes pontjain még vígan és nyugodtan zajlik a tanítás, mintha mi sem történt volna.
Rankin ezek szerint vagy nem járt iskolába, vagy nincs tisztában azzal, hogy a fegyvereknek van egy olyan tulajdonsága, hogy kissé hangosak. Nagyon!
A gimnázium afféle homályzónaként vagy más dimenzióban működhet, ugyanis a kiérkező rendőrök nem látnak vagy hallanak semmit.
Nincs készültség, persze minek?!
Mindenki ki-be járkálhat az elkerített zónában, elég elbújni egy fa mögé, máris nem vesznek észre, hiába van nálunk egy böhöm nagy mordály.
Húha!
A négy fős gonosz brigád mintha egy sátánista szekta lenne, de néhány közhelyes információn kívül róluk sem tudunk meg szinte semmit. Zoe nyilván elképesztően kemény, mint a kád széle, John McClane-t megszégyenítve rak rendet, és válik a nap hősévé.
Ugyanolyan koszos lesz, mint az említett rendőrünk, csak formásabb a feneke és több a haja.
Ezt koronázza meg a szánalmasan béna zárójelenet, ami már az addigi fájdalmasan buta összképhez még egy kínos és esetlen magánszámot is hozzácsapott.
Lehet engem kissé merevnek bélyegezni és felhozni, hogy ez csak egy ártalmatlan B-mozi, amit rettenetesen élvezni kéne, de Rankin műve egyáltalán nem ártalmatlan.
Egy iskolai lövöldözést egyrészt nem szabad, nem lehet gagyi mezei akciófilmmé degradálni, mert annál jóval aktuálisabb, és emberközelibb a téma, másrészt mi a konklúzió?
Hasonló helyzetben a protokollra fittyet hányva játszunk hőst és menjünk neki a fegyvereseknek?
Legyünk helyi hősök?
Az önvédelem hasznos dolog, a biztonság és a segítségnyújtás szintén, de ha agyatlan, és barom módon keménykedünk, akkor csak a mi életünk filmje fog nagyon hamar véget érni, az ellenkezőjében pedig semmi gyávaság sincsen, csak logikusság, és ésszerűség!
A Ne add fel! hiába képes feszült és helyenként izgalmas lenni, tengernyi következetlenségével, idióta és unalmas karaktereivel, káros üzenetével teljesen megöli számunkra az élményt. Azon agyalok, hogy kólával elmegy? Akkor már rendelek hozzá majonézt és sültkrumplit, és nézek egy értelmesebb filmet, aminél a vérnyomásom normál szinten marad!
És manapság már az is valami!
52 Ne add fel! (2020)
A 17 éves Zoe Hull minden képességét és tehetségét latba veti, hogy felvegye a harcot az iskolai támadókkal szemben, és megvédje osztálytársai életét.
Szereplők: Isabel May, Thomas Jane, Treat Williams, Radha Mitchell, Barbara Crampton
Jó írás!