Joko Anwar bizonyította, hogy helye van a filmes palettán.
Az USA és trutyivúd már elfáradt horror vonalon is.
A horror műfaj a 2010-es évek óta úgy éli a sokadik reneszánszát, hogy az utóbbi pár évben már többnyire Amerikán kívül kell keresni az igazán emlékezetes és félelmetes darabokat.
Míg az USA felhozatalának többségére a lusta és unalmas újrázás a jellemző, addig az európai és ázsiai alkotók innovatívan próbálnak mind új történeteket, valamint jól bejáratott és érdekfeszítő tematikát teljesen újszerű köntösben bemutatni.
Természetesen a modernizmusban már elcsépelt az a valamirevaló kritika, miszerint nem tudnak megújulni a filmek, elvégre mostanra már annyi ötlet és koncepció valósult meg, hogy egy emberöltő sem lenne elég ahhoz, hogy mindent végignézzünk közülük.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne a jól ismert sémákat felülírni és sajátos hangulattal felruházva átnyújtani egy újszerű élményt, amit még a veterán műfajrajongók is örömmel fogadnak majd.
Újabban a bio- és folklórszerű horroroknak van nagy divatja a zsáneren belül, hiszen megannyi nép, kisebb vagy nagyobb törzs, netán rassz vagy idegen embercsoport létezik a Földön, melyeknek mitológiai hagyományait még alig vagy szinte egyáltalán nem dolgozták fel, és emiatt még megtalálható bennük az az újdonság, ami például egy századik démon vagy sorozatgyilkos tematikájú filmből már hiányzik, és így már igen unalmassá válik.
Az indonéz író-rendező, Joko Anwar ügyesen érzett rá arra a 2010-es évek második felében, hogy az éppen felfelé ívelő folklórt olyan klasszikus és hiteles horror-tematikával vegyítse, mint például a szellemek, entitások.
Ez eredményezte a 2017-ben debütáló Pengabdi Setant, ami a Shudder streaming platformon angolos átírásban Satan's Slaves címen jelent meg, és ami egy 1980-as, azonos című alkotás laza és jól sikerült remake-je lett.
A 2017-es alkotás kiindulópontja nem akarja megváltani a világot az újdonság erejével.
Adott egy család, akik egy temető melletti házikóban élik szegény és nyomorúságos életüket.
A négy gyerek többnyire a haldokló anyuka gondozásával van elfoglalva, míg az apuka napokra, hetekre eltűnik, hogy megkeresse a család fenntartásához szükséges betevő falatokat.
A korábban Indonéziában sikeres énekesi karriert befutó anyuka azonban hároméves harcot követően belehal a rejtélyes betegségébe.
Hamarosan sor kerül a temetésre, ám a gyászoló családtagok arra lesznek figyelmesek ezek után, mintha nem maradt volna teljesen üres az anyuka szobája.
A trailerben ellövik ugyan a csengettyűs jeleneteket, melynek hangjától még a vér is megfagy bennünk, de szerencsére másfajta finomságot is tartogat a Satan's Slaves.
Joko Anwar az indonéz kultúrát, a folklórt és a klasszikus kísértős-szellemes horrorfilmeket gyúrta össze egy nagyon izgalmas és gyakran nagyon félelmetes mozgóképes élménnyé.
Itthonról nézve a szigetország kultúrája már önmagában is teljesen újszerű lehet a legtöbbünknek, és ezt még megfejelik az ottani vallási különbözőségek is.
Bár egy tőről fakadnak, az iszlám mégis sok mindenben eltér a kereszténységtől, ez pedig a Sátán karakterének jelenlétében, gondolkodásában, megjelenésében is tetten érhető, ami miatt már az angol cím által keltett előítéleteink is megcáfolódnak a majdnem 110 perces film folyamán.
Anwar azonban nem ragad le a művészi folklórhorrorok szintjén, ugyanis nem elvont borzongást akar előidézni a nézőben, hanem inkább a már-már klasszikus ijesztgetés híve, azt pedig egészen zseniálisan és mesterien műveli. Jump scare-ek, majd jól felépített, feszültséggel teli pillanatok, valamint váratlan, de mégis nagyon jó húzások egyaránt jellemzik az első részt, melynek fináléja végül minden addig ismert szabályt felrúg.
A Satan's Slaves a szimbólumok és a pszichológia horrorbugyrai helyett a misztikum és a túlvilágtól való félelem párosát teszi meg a központi, legizmosabb horrorfaktornak, és újító kivitelezése miatt még a sokat látott veterán horrorrajongók sem feltétlen fogják kitalálni, mi fog következni a következő snittben. Mondhatnánk felszínesnek is, a szó legpozitívabb értelmében.
Vagy inkább egy klasszikus ijesztgetésnek. Annyi bizonyos, hogy a Satan's Slaves megtekintését követően ösztönösen is össze fogunk rezzenni egy „aranyos” csengettyű hallatán, vagy egy lepukkant társasház láttán. Sőt, még a lepedővel való viszonyunk is megváltozhat.
Jó mozi, nem gagyi amerikai maszlag.
56 Pengabdi Setan (2017)
Egy édesanya három évnyi rejtélyes betegeskedés után végleg álomra hajtja a fejét, ám szelleme újra felbukkan. több»
