José María Zabalza, aki nagyon mellényúlt ezzel a mozival.
De miért is?
Paul Naschy harmadik (hivatalosan negyedik, de a második rész valójában sosem jelent meg) filmje az Hombre Lobo szériában egy érdekes újdonsággal próbált szolgálni: míg a korábbi alkotásokban más-más klasszikus szörnyeteg is tiszteletét tette, a La furia del Hombre Lobo már csak Waldemar Daninskyt sorakoztatja fel soraiban, mint kelta vagy inkább gótikus rémség.
A José María Zablaza által rendezett alkotás lényegében rebootolta az eddigi történeteket, új, de nem igazán izgalmas eredettörténetet adva a karakternek, azonban így is igen felejthetőre sikeredett.
Waldemar Daninsky (Paul Naschy) orvosprofesszort tibeti útja során érdekes módon egy jeti megharapja, ezáltal rákerül a baljós ötszög jele, és amikor feljön a telihold, farkassá változva terrorizálja kis városkájának lakosságát.
Egy ilyen éjszaka során erőszakosan rátör az őt egy másik férfival megcsaló feleségére, és megöli mindkettőjüket.
Ám hamarosan visszaváltozik emberré, ijedtében pedig autóba száll, azonban egy csúnya balesetet szenved és meghal.
Vérben ázó testére kollégája, Dr. Ilona Ellman (Perla Cristal) talál rá, aki laboratóriumában, persze teliholdkor, feltámasztja.
Azonban ahelyett, hogy szabadon engedné, Waldemart szörnyű kísérletek alá veti, hogy a hatalmába kerítse, a volt professzor pedig őrült vérfarkasként kezdi lemészárolni a helyi lakosságot…
A La furia del Hombre Lobo, tudomást nem véve a korábbi részekről, új eredettörténettel és gyengécske karakterekkel próbálta megőrizni a spanyolok farkasemberes szériájának frissességét.
Ebben a műben már nincsenek vérszívó vámpírok, félelmetes múmiák, sem Frankenstein szörnyetege, akik az előző filmekben tiszteletüket tették, és az alkotás ismét Waldemar Daninsky karakterét emeli a középpontba.
Ennek ellenére, sőt sajnálatos módon a Paul Naschy által megformált szörnyeteg még így sem tud megmaradni az emlékezetünkben, aminek az oka, hogy ebben az alkotásban Waldemar pusztán egy madzagon rángatott szereplő, aki fölött könnyűszerrel kísérletezik a film igazi fő-főgonosza, a Perla Cristal által megformált doktornő.
A doktornő unalmas motivációi szintén eléggé kérdésesek, pusztán egy őrült és gonosz tudós, de ezen kívül semmilyen hatása nincs ránk a filmben, ezzel egy elég könnyen felejthető főgonosszá válik. Sajnos ugyanez a helyzet az egész alkotással kapcsolatban, lényegében egyetlen érdekes vagy jelentős momentumot nem lehet utána felidézni.
Legalábbis nekem nagyon nem sikerült.
A La furia del Hombre Lobo legnagyobb hibája azonban talán az, hogy a rossz vágásokkal néha teljesen követhetetlen maga a cselekmény.
Érthetetlen two-shotok, medium shotok, close upok, mintha az egész film egy china ballnál forgott volna.
Az egymást gyakran teljesen véletlenül követő jeleneteknél az embernek az az érzése, hogy a rendezőnek volt pár felvétele, és ezeket vagdosta össze úgy, ahogyan neki jól esett.
Ez a képkockák minőségén és színi világán is meglátszik, ráadásul a párbeszédekben sincs ezekben az esetekben párhuzamos korreláció az előző jelenetekkel.
Összességében a La furia del Hombre Lobo egy nagyon gyenge és felejthető, csapnivaló alkotás, mely teljesen elvész a korszak szubzsánerei között.
Egy fantáziátlan, unalmas és roppant klisés farkasember mozi ez, melynek megtekintése nélkül is tud az ember teljes életet leélni.
Az „above-the-line” többe került, mint amit maga a film hozott.
Brrrr.
Fene a gusztusomat!
