Ez a film totál szívbe markoló volt. Sachs minimális eszközökkel (egy lakás, két színész, egy beszélgetés) épít fel valamit, ami sokkal nagyobb, mint az összetevők. Whishaw és Hall közötti dinamika, a fények változása, a tangensbeszélgetések híres emberekkel – mind olyan, mintha belenéznél egy régi naplóba. Szép, melankolikus, emberközeli film.
Remek sorozat, jó a tempója, az akciójelenetek, a feszültség ott van elejétől a végéig és az alakítások is minőségiek. Sok ilyen jellegű film és sorozat érkezik streamingre, de ez az én szememben helytállt - kiemelkedik a többi közül.
Az első rész komor tónusát felváltotta a laza, könnyed hangvétel, ami egyszerre frissítő és kissé bugyuta. Szeretem, hogy nem veszi túl komolyan magát, de néha pont emiatt hiányzik a feszültség.
Az eddig látottak alapján szórakoztató, vicces - én szeretem Rogen humorát, bár megértem azt is, aki nem. Kíváncsi vagyok a folytatásra, bár közel sem mondanám lehengerlőnek.
Teljes mértékben, kétségbeejtően, pofátlanul átlagos az egész. Semmi új, semmi nagyon izgi, nagyon forradalmi, csak kipipálja a szükséges dolgokat és megy tovább. Egy szappanopera, amibe valamivel több pénzt öltek.
Egyelőre nem tűnik valami ígéretesnek, az első epizód benyomásai: elbaltázott alakítások és furcsa jelenetek jellemzik. Nem győzött meg, de adok neki még egy esélyt.
Az első rész is lenyűgöző volt, most sem csalódtam. Gyönyörű képvilág, szívbemarkoló történetek és David Attenborough lenyűgöző narrációja, nekem nem is kellett több.
Ez a kis léptékű dráma nagyon elgondolkodtató élmény, egy hihetetlen rendező rendezése, amiben legendás színészeket láthatunk. Véleményem szerint korszakalkotó, és egy nagyon fontos történetet mutat be.
Egyelőre csak az első két részt néztem meg, mivel ezek elérhetőek Netflixen, de azt kell, hogy mondjam, nagyon megfogott. Érdekes, izgalmas, jók az alakítások, erős a dráma és a zene is tetszett. Remélem ilyen iramban folytatódik, csak ajánlani tudom.
Ez a sorozat nagyon jó. A cselekmény csavaros, mert nem egyértelmű, hogy ki kinek az oldalán áll. A női főszereplőnek viszont mindig az a "szerencsétlen vagyok" arca van. Nem lehet megmondani, hogy boldog, dühös vagy szomorú, mert mindig szomorúnak néz ki. Ez egy kicsit idegesítő.
57 Egy fényképész napja (2025)