Vélemények (105)

2018. 04. 13.
Szerintem A Tűzgyűrűből a 2013-as rész is bőven elegendő volt, főként hogy mindkét része -főként a korábbi- erős Transformers utánzat. A karaktereket és a hangulatot tekintve az öt évvel ezelőtti rész jóval színvonalasabb volt. A Lázadásban már csak a látvány maradt mint erősség, de az tényleg hibátlan. Aki látta a korábbi részt, annak valószínűleg a mostani kevés lesz. Aki pedig egyből a Lázadással kezdi, és lenyűgöző 'látványorgiára' vágyik, annak nem lesz csalódás a film.
2018. 03. 28.
Nálam a Nyúl Péter egyértelműen elérte a maximális csillagszámot, mert annyira szórakoztató és a figurák nagyon szerethetőek, ötletesek és lazák. A mai igényeket abszolút kielégítő, modern digitális animáció. Felnőtt nézők számára szerintem még nagyobb élményt nyújt mint gyerekeknek. Elsöprő humora miatt nagyon jó kikapcsolódás. Nyúl Péter beszólásai mindent visznek. A film nézése során nem volt perc, amit nevetés nélkül bírtam volna. Bátran ajánlom, nézzétek meg!
2018. 03. 07.
Francis Lawrence Az éhezők viadala után egy újabb remekművel örvendeztetett meg minket. A Vörös veréb egy izgalmas kémháborút mutat be Jennifer Lawrence zsenialitásával. Helyet kap a filmben a kiszolgáltatottság, az árulás, a hatalomvágy és a korrupció. Részletesen megismerhetjük a hírszerzési módszereket és a kémvilágot a hollywoodi világrendet nem hagyva szem előtt. Elsősorban a felkavaró pszichológiai játszmák miatt volt rám nagy hatással a film. Brutálisan szókimondó, naturalista és könyörtelen. Élveztem a filmben, hogy sorra ismertem fel a budapesti helyszíneket és ha csak rövid időre is de Anger Zsolt is felbukkant a filmben. Emlékezetes alkotás.
2018. 02. 14.
Mű film, mű jelenetek, langyos sztori, ha egyáltalán sztorinak lehet nevezni. A korábbi két részt is sikerült alulteljesíteni. Csöppet sem lehet azonosulni a karakterekkel mert abszolút életszerűtlen. Pozitívum nem jut eszembe a film kapcsán, talán csak a luxus környezet és a néha szépnek mondható látvány. Tanító jellegű mondanivalója nincsen. Újat nem mutat.
2018. 02. 14.
A jelenetek és a látvány miatt igazán moziban érdemes megnézni. Láttunk már jópárszor hasonló témájú akciót és mondhatnánk hogy már a könyökünkön jön ki, de mégsem volt hasonló érzésem. Ez valószínűleg a nagyszerű színészi válogatásnak, a frappáns megoldásoknak és a kitűnő zenének köszönhető. Én bátran merem ajánlani a műfaj kedvelőinek.