A szabadság ötven árnyalata (2018)

Hát most erre mit lehet mondani? Ha az első két film rossz volt, akkor ez valami katasztrófa. Ennél inkoherensebb része nem volt a franchise-nak, béke poraira. Bár attól tartok, nem utoljára láttuk, és valami módon visszahozzák a Szürke50et.

Ez az első rész, amit megnéztem, de enyhén szólva sem hozta meg a kedvem, hogy megnézzem a többi részt. A romantikus szál, gondolom ott folytatódott, ahol abbahagyták az előző részben, semmi újat nem raktak bele, maradt a játékszoba és az eszetlen költekezés. Az üldözős rész miatt álltam neki, de kb. egy zs kategóriás thrillerben is több izgalom van és még lehet, hogy a színészek is nagyobb átéléssel adják ott elő a történetet. Arról már ne is beszéljünk, hogy a végén összevágott klipből kiderült számomra, hogy mindkét főszereplő mérföldekkel jobban nézett ki a kezdetekkor a sok máz és a csili-vili ruhák csak rontottak a képen.

A filmek színvonala éppen a könyvekével ellentétes arányban változott. Míg szerintem olvasva még messze az első rész volt a legélvezetesebb, a második-harmadikat már szenvedve küzdöttem végig, csak hogy elmondhassam, ez is megvolt, addig a filmek esetében az első rész gyötrelmei a második-harmadik etapra kissé enyhültek. Ez talán azon is múlott, hogy színészeink kicsit megízlelték a szakma szépségeit, s már Miss Johnson se nyekegett annyit, mint A szabadság ötven árnyalatában, sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy magához képest egész sokat fejlődött, s egy sokkal határozottabb és tökösebb Ana-t hoz, aki újdonsült férjecskéjét mostmár úgy irányítja, ahogy neki tetszik. Ami Jamie Dornant illeti, több helyen olvastam, hogy már az is kétséges volt, hogy a befejező részre sikerül-e visszacsábítaniuk (ejnye, Mr. Grey, hát nem olyan egyszerű kiszállni egy ilyen nagy bevételt hozó franchiseból), az alakításán ez a kényszeres visszakönyörgés tökéletesen látszik is. A legtöbbször halálosan unalmas fejet vág, s szinte lerí róla, hogy partnernőjét sem csípi annyira, mint ahogy a szerep ezt megkívánná. Bár tény, hogy a karaktere is jelentősen megváltozik a három rész alatt, a széria végére már leginkább egy gazdag papucsférj, akit egyetlen nő irányít…semmi több. A forgatókönyv számlájára gyorsan írjunk jóvá egy piros pontot, többször is sikerült ugyanis megnevettetnie a filmnek, s most még csak nem is úgy, mint az első részben, amikor kínomban nevettem, annyira gyengére sikerült egy-egy párbeszéd. (SPOILER Kedvenc poénom, amikor az ex-főnök/szoknyapecér Jack betör a szuperbiztos, őrökkel teli házba, s nagyszerű testőreinknél nincsen semmi, amivel meg tudnák kötözni, Ana pedig egyből tudja, hogy melyik szobába kell mennie egy erős kötélért SPOILER). Ha már Jacknél tartunk, fő bajkeverőnek azért elég gyenge volt, de legalább néha megzavarta Greyék unalmasan nyugalmas állóvizét. Az pedig egyenesen érthetetlen, hogy Jacknek miért kellett úgy kinéznie, mint egy 40 fokos lázzal küzdő náthás ember, aki ráadásként már egy hete nem is aludt… sikerült nemcsak a motivációit tekintve, de kinézetileg is teljesen komolytalanná varázsolni. Ami a szexjeleneteket illeti, kicsit már sok volt a jóból (ha lehet így fogalmazni), szolgaian próbálták utánozni a könyvet, amelynek minden második oldala szexbe torkollik, így azonban már egyáltalán nem villanyoztak fel a szexi jelenetek, inkább azt éreztem, hogy „jajj, már megint nem bírnak magukkal”. Úgy tűnik, a forgatókönyvírók nem nagyon tudtak okulni a könyv és a korábbi két film legnagyobb hibáiból: a harmadik etapra is csak azt a hatást éri el a széria, hogy valahogy megpróbálja kitölteni a két szexjelenet közötti időt, a maga igencsak szegényes/korlátolt tárházával. És igen: amikor már végképp nem tudtak mit kitalálni, akkor jött „A” vörös szoba, aktuális slágerek aláfestő zenéivel. Elnézést, de így a film(ek) csak unalmasak lesz(nek). Tény, hogy még ha megosztóan is, de a regény (és persze a filmek is) hatással voltak a közönségre, a moziból kilépve, halál komolyan síró tizenéves kislányokat láttam, akik most vagy meghatódtak a kihagyhatatlan, szirupos lezáráson, vagy pedig (és ez a valószínűbb) úgy érzik, hogy ezzel lezárult egy korszak, már nem lesz mit várni Valentin-nap tájékán. (Ohh, dehogyis nem). Bár ezt azért ne kiabáljuk el, az 50 árnyalat trilógia azért nem keveset hozott a konyhára, így az sem kizárt, hogy egyszer újra találkozunk Grey-ékkel a filmvásznon, csak talán más színészekkel. Ki tudja. Jamie Dornannak és Dakota Johnsonnak pedig sok sikert kívánok ahhoz, hogy szabadulni tudjanak valaha ebből a skatulyából, amibe szerintem egy életre bekerültek a film révén. Az értékeléshez csak egy kis adalék: az egész szériát tekintve ezen a filmen szenvedtünk a legkevésbé, s szeretnénk a javuló tendenciát is érzékeltetni, csupán ezért a 3 pont.

A könyvből sem értem, hogy tudták trilógiává bővíteni ezt a történetet. Barátnő miatt mind a három résznél ott voltunk a premieren, de tényleg érthetetlenül állok a Szürke ötven árnyalata iránti hype körül. Hogy tudja ez megtölteni ilyen szinten mozi termeket? Miért öltöznek ki a tini lányok a film kedvéért úgy mintha discoba jönnének? Na de inkább a filmről: Szerencsére a játékidő a jó vastag könyvet kicsit lefaragta, és leegyszerűsítette. De annyira, hogy igazából nem tudom, ez a film miről is szólt? Szenvednek/rinyálnak (na és persze szexelnek) a szereplők közel 2 órán át. Eleve ez a giccses, amerikai multi milliomos idilli környezet rém erőltetett és nálam cseppet sem működik. A párbeszédek röhejesek, és Christian karakterét nem hiszem, hogy bárki komolyan tudja venni (18 év fölött). A szex jelenetek már nem tudják fent tartani felnőttek számára az érdeklődést, mert az első két részt ismétlik, aktuális mai zeneszámok feldolgozására. Az előző részektől eltérően egy kis krimi/thriller féle emberrablásos szálat is kaphatunk, ami a film utolsó 30 perce, és a megoldás pedig feszültség nélkül 2 perc alatt meg is lett. Bumm! Lezárult egy trilógia. Gratulálok. Férfi nézőként egyetlen pozitívot találtam a filmben, hogy ez volt az utolsó rész. Aki keservesen, vagy kíváncsiságból eljutott a lezáráshoz, készüljön: ez butább alkotás az elődeinél.

Nos, én nagyon szeretem a filmeket a moziban megnézni, mert többször még a rossz filmet is kicsit jobbnak értékeltem. Ezen a filmen a világ összes vászna se segített volna. Soha nem mentem még ki a moziból filmről, ennél a filmnél már a felénél közel álltam hozzá. Kész szenvedés az egész, látszik, hogy maga Jamie Dornan és Dakota Johnson se vették igazán komolyan. Az előző két részben is voltak szürreális helyzetek, de ebben a részben bőven elrugaszkodtak a készítők a valóságtól. Teljesen természetellenes reakciói vannak a főszereplőknek helyzetekre, és itt most nem a megszokott Christian Gray félé elmebajra gondolok, hanem arra, hogy ezt a kórt Anastasia is kezdi elkapni. Őszintén szólva sok rész nem maradt meg a filmből, de az, hogy egy milliárdos felesége teljesen vakon legyen abban, hogy egy telefonos fenyegetésre hogyan is kellene helyesen reagálni, úgy, hogy Gray még a wc-t se engedi neki egyedül lehúzni, teljesen vicc. Kevés film után voltam ilyen csalódott, mert ebbe a egyáltalán nem gondoltam bele sokat és nem is vártam csodát, de az, hogy a rendezők sem, az meglepett.