Blake Crouch nagy sikerű regényéből, a Sötét anyagból (eredeti címén: Dark Matter) készült sorozatadaptáció az Apple Tv-re. Ugyan jó adag sci-fi is akad a sztoriban, a történet fő fókusza az emberi dráma és a család fontosságának lépten-nyomon történő hangsúlyozása – a családpolitika is elégedetten csettintene erre. Szerethető főhőse miatt a családdal kapcsolatos közhelyek puffogtatása mellett is jól működik a sztori, de elfért volna még egy kis mélység a forgatókönyvbe több»
Az elmúlt harminc év során jó párszor próbálták tető alá hozni a Beverly Hills-i zsaru negyedik részét, amelyet végül a Netflix szállított le. A végeredmény pedig pontosan olyan lomha “papa-akció” lett, mint amire előzetesen számítani lehetett. A sokadjára visszatérni igyekvő Eddie Murphy viszont ugyanolyan örökmozgó dumagép, mint a ‘80-as években. És ez szórakoztató. több»
Kevin Costner még mindig nagyon érti a westernt. A saját maga által finanszírozott, karrierösszegzőnek szánt (négyrészesre) tervezett Horizont: Egy amerikai eposzban pedig láthatóan bele is rakott mindent, amit a vadnyugattal kapcsolatban gondol és érez. Vagy legalábbis ezek negyedét. Ugyanis hiába a nézőt próbáló játékidő, a Horizont első része önálló filmként egyelőre nem igazán állja meg a helyét. több»
A szuperhősös tartalmak kifulladását remekül jelzik a nagy franchise-okhoz tartozó címek sorozatos elhasalásai. Az utóbbi években persze a DC és Marvel uralta színtér kitermelte azokat a tartalmakat, amik így vagy úgy, de szembementek a mainstream kínálattal. De igazán újszerű, vagy egyedi megközelítéssel nem sokszor találkozhattunk, ha lehet még egyáltalán. A Szupersejt (Supacell) sem az eredetiségével hívja fel magára a figyelmet, hiszen számos megoldásával találkozhattunk már. A környezetváltás és földhözragadtásga azonban mégis képes érdekessé tenni. több»
Egy ideje a Netflix két részletben teszi elérhetővé a sorozatok újonnan befutó etapjait, ez történt A Bridgerton család esetében is. A szezon korábban debütáló első négy epizódja kissé zsúfolt volt, mostanra viszont már az összes epizód megtekinthető, és a 3. évad második része egyértelműen javít az összképen. több»
A Pixar és a Disney bár egy cég alá tartoznak, a COVID-világjárvány óta mintha egyik stúdió sem tudott volna olyan emlékezetes, ötletes és szívhez szóló animációs filmmel előrukkolni, amiért a nagy közönség is rajongott volna. A mai franchise-irányította filmiparban nem az eredetiség érzését erősítik az olyan hírek, hogy valaminek érkezik a folytatása. Ám a Pixar esetében eddig mindig (kivétel erősíti a szabályt) lehetett arra számítani, hogy a második részt olyan jó, mint az első. Szerencsére az Agymanók 2. sem lett az a Pixar mese, amire ez ne lenne igaz. több»
A Hit Man (magyar keresztségben: A bérgyilkos, aki nem is volt) egy szerethető romantikus fekete komédia arról, hogy feszegessük határainkat, és legyünk azok, akik szeretnénk lenni – de számoljunk ennek a következményeivel is. több»
A Boy Kills World pörgős, adrenalintól pulzáló akcióvígjátéknak ígérkezik, amelyben egy elnyomó rendszer áldozata elégtételt vesz az őt ért traumáért. Ez a stílusmegjelölés épp csak cirógatja a valóságot: a film olyan harsogó stíluskavalkádot tartogat, amitől a néző számára esztétikai élménnyé nemesedik a radikális összezavarodottság. A Boy Kills World nem mindig tudja, komolyan akarja-e venni magát vagy sem, a röhejesség viszont minden esetben garantált. több»
A kaszkadőr (The Fall Guy) azon filmek guszta sorát gazdagítja, ami anélkül nyújt szimpla, ártatlan és felszabadult szórakozást, hogy nyugtatnunk kellene magunkat olyan önigazoló, átlátszó frázisokkal, mint a „bűnös élvezet”. David Leitch filmje egy régimódi, már-már retró akciófilm, amiben Ryan Gosling ismét bebizonyítja, hogy „great at doing stuff” (tükörfordításban: nagyszerű dolgok csinálásában). több»
Jennifer Lopez tovább folytatja hosszú akciószínészi páyafutását, ezúttal egy mesterséges intelligenciáról szóló film főszerepében próbálja ki magát. Az eredmény egy semmiben nem kiemelkedő, egy nézésre viszont alkalmas és korrektül összerakott akció sci-fi egy jópofa főhőssel, aki egyébként az egyetlen érdemi emberi karakter. több»
85 Sötét anyag (2024)