Véletlenül bukkantam rá, de amikor elkezdtem, már tudtam, hogy jó lesz ez, ugyanis rögtön az elején kiderül, hogy egy szórakoztató kis filmmel van dolgom.
Méltatlanul elfeledett gyöngyszeme egy a magyar filmkészítésnek. Nagyon szívesen megnézném újra, de gyakorlatilag beszerezhetetlen, pedig próbálkozok vele már egy ideje.
Fogtak egy jó történelmi kort és eseményt, hogy aztán nyakon öntsék a mai világnézettel, és ebból lett egy értelmezhetetlen és élvezhtetetlen katyvasz, ami nem tudom, hogy kinek az igényeit eléígti ki.
Na, aki kosztümös sorozatnak ül neki, az elég hamar elfelejtheti ezt az ötletét, itt ugyanis egy párhuzamos valóságban járunk, és inkább fantasy, mint történelmi sorozat, de nagyon okos alapkonfliktust teremtettek, majd azt is megfejelik egy csavarral. Érdemes!
Vasárnapi, romantikus film a tiltott szerelem nehézségeiről, ám a felvetett kérdésekre nem ad választ, így nyitva hagyja a dolgot - ettől pedig annyira feleslegessé válik az egész, mintha a rendező nem tudta volna, hogy mit is akar mondani.
Szerintem elég gyengére sikerült ez a film. Az elején még érdekes, de gyorsan kifullad. Hiányoltam belőle az igazi horroros borzongást. Volt benne egy-két csavar, de ezt leszámítva a történet előrelátható volt. Esetleg egy "kezdő" horrorfilm nézőnek tudnám javasolni,
Kicsit terjengős volt a számomra, de azért egyszeri alkalommal elment. Látszik, hogy mennyit változott a filmes kultúra, egy ilyen alkotás ma már nehezebben emészthető...
Nagyon unalmas volt, még a rövid játékidő ellenére is, én nem is tudom, mi vett rá így utólag, hogy megnézzem. Bizalomgerjesztő, ez tény, de nagyon nagy hiányérzetet hagyott bennem.
80 Földöntúli karácsony (2020)