A képregény egy gazdag háttéranyagot szolgáltatott a sorozatnak, viszont úgy érzem nem jól használták ki. A hangsúlyt nem a megfelelő karakterekre helyezték és annak ellenére mennyi minden van ebben a világban, sokszor úgy éreztem, nem értem hogy működik. A vége felé egyre gyakoribbak a hibák, lyukak a sztoriban. Sajnos nem használták ki, amit a képregény kínált és ez szomorú.
A maga idejében biztos vagyok benne, hogy erős filmnek számított, de azóta igen sok idő eltelt, és a mai ingerküszöböt már nem feltétlenül tudja kiekezdeni. Ez persze nem baj, de ebben a műfajban sokkal erősebbeket is láttunk az elmúlt harminc évben...
Kedvelem Nicole Kidmant, de ilyen jónak talán még sosem láttam, le a kalappal. Bár még nem értem a végére (értelemszerűen), de úgy éreztem, ezt már most meg kell írnom. Kíváncsian várom a következő részeket.
Kicsit csalódtam, a trailer alapján lendületesebb filmre számítottam, sokszor éreztem, hogy fárad a sztori. Viszont meg kell hagyni, hogy családi akciófilmként megállja a helyét, humoros és szerethető.
Nem volt rossz film, azért Magdolna karaktere kellően érdekes, hogy erre fel lehessen építeni egy dokumentumfilmet, de filmként kicsit aránytalannak éreztem. Egy picit többet kaphattunk volna a családi viszonyokból, és efféle apróságok, de alapvetően rendben volt.
Bár maradt bennem néhány megválaszolatlan kérdés, azt hiszem, hogy végtére már csak arra is jó volt megnézni ezt a filmet, hogy kitágíthassam magamban ezt a témakört.
82 Holnap (2022)