CSaba

Vizuálisan megnyerő, őszinte és tényleg személyesnek ható film lett az Árva, és talán nem kell senkit figyelmeztetni rá, de azért mégis megteszem: ez nem a hollywoodi látványfilmek tempóján edzett nézőkhöz szól, hanem azoknak, akik szeretnek egy kicsit merengeni, akik keresnek valamit egy filmben a puszta kikapcsolódáson kívül. Ők kétségkívül találni is fognak benne valamit, amit magukkal vihetnek a moziteremből. Személy szerint szurkolok a filmnek, hogy kerüljön be az Oscar-nevezettek közé.

Engem nagyon hidegen hagyott, mert túl sokszor éreztem, hogy „ehh, ilyet már láttunk”. Maga a „Bosch‑érzés” üresen koppant: kevés újítást hozott. Persze vannak izgi hullák meg felfestett nyomok, de amúgy elég egysíkúnak éreztem. Ha épp nincs jobb, talán megnézed – de nekem nem kell újból.

Nagymamás hangulat, de nem az a nyálas fajta – sokkal inkább, mint egy galéria a múltból, ahol minden porszem egy titok. Héléne Vincent tényleg odateszi magát, ám az egész film alatt ott motoszkál a kérdés: tényleg véletlen volt, vagy valami sötétebb? Pont ez az ambiguous feeling teszi izgalmassá!

Ez a film tényleg olyan, mintha személyesen sétálnál a provence-i hegyekben: lenyűgözően szép tájak, de mögötte érződik a fizikai megpróbáltatások valósága. A főszereplő belső átalakulása egyszerre elgondolkodtató és megható.

Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyrészt nagyon tetszett a retro horror hangulat és a zenék – tényleg visszaadják a korszak feelingjét. Másrészt viszont maga a történet nem nyűgözött le annyira. Voltak jó fordulatok és feszültséggel teli jelenetek, de néhány dolgot eléggé előre lehetett látni. A karakterek közül egy-kettőt megkedveltem, de voltak sablonos figurák is, akiket nem tudtam komolyan venni. A látvány és a gore rendben volt, néhol kifejezetten kreatív megoldásokkal találkoztam. Mindent összevetve egyszer simán élvezhető, de szerintem nem lesz kultikus darab. Ajánlom egy esti borzongáshoz, de az biztos, hogy nem tökéletes.

Nekem ez már túl sok volt, sajnos. Lehet, hogy kisebbségben vagyok, de én untam ezt a filmet. Az első órában alig történt valami számomra érdekes, csak beszéltek és magyaráztak. Aztán amikor beindult az akció, addigra már elvesztettem az érdeklődésemet. Persze látom, hogy szépen meg van csinálva, de valahogy hiányzott belőle az a varázs, ami miatt régen szerettem ezeket a filmeket. Talán jobb lett volna korábban lezárni a szériát. Ez most nálam nem talált be.

A sorozat erőssége a hangulatában rejlik. A dán elit negyed és a háztartási alkalmazottak közötti kontraszt érdekes, de a történet nem mindig tudott lekötni.

Őszintén szólva, nem tudtam teljesen belemerülni a sorozat világába. A karakterek motivációi néha zavarosak voltak, és a cselekmény néhol vontatottnak tűnt.

A film vizuálisan lenyűgöző, és Vini története valóban inspiráló. Azonban néha úgy éreztem, hogy túl sok a dicséret, és kevesebb a kritikus szemlélet.

Pamela Anderson ebben a filmben teljesen új arcát mutatja. Shelly karaktere mély és őszinte, és Anderson játéka lenyűgöző. A film hangulata nosztalgikus, és a Las Vegas-i showbiz világának árnyoldalait is bemutatja.

Egyelőre tetszik, bár csak néhány epizódot láttam. A rejtély viszonylag könnyen átlátható, de ez nem feltétlenül teszi tönkre az élményt. Egyébként izgalmas és jók az alakítások, tudom ajánlani.

Hm, Kate Beckingsale szerintem csúcsformában van ebben a filmben. Nagyon jó volt őt látni, ráadásul irtó szórakoztató lett a Fekete kanári.

Elsőre nem éreztem semmi extrát, de ahogy egyre mélyebbre merült a sztori, úgy lett egyre fojtogatóbb minden jelenet. A 60-as évek hangulata és a családi veszekedések közti feszültség olyan szinten ránt be, ahogy kevés horror.

Az egésznek van egy nagyon jó kis hangulata, még ha nem is szippantja be teljesen az embert, nem is érzi azt, hogy újra meg akarja nézni, de ettől még jó volt megnézni.

Ez a film valóban egyike azoknak a produkcióknak, amelyek megragadnak és elgondolkodtatnak. A színészek zseniálisak, a rendezés pedig remek.

A legellenszenvesebb főszereplő, akit valaha is láttam tévéműsorban. Összességében gyenge cselekmény és párbeszéd. Van néhány rendben lévő vagy akár jó pillanat, de ez nagyon ritka.

JK Simmons, Sissy Spacek és az űr, mi hiányozhat? Nos, igazából semmi, ez nem egy klisés, lézerekkel és technológiával teli, őrült sci-fi sorozat, hanem egy karakterközpontú történet, amelynek középpontjában a család, a kapcsolatok, valamint a fejlődés és a hanyatlás áll.

Elég melankolikus, lassan csordogáló románc, remek zenékkel a háttérben, ami erős atmoszférát teremt. Nem is nagyon részletezném tovább. Valószínűleg nem ez lesz az év legemlékezetesebb darabja, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt.

Egész érdekes és jól sikerült családi sorozat, nekem tetszett.

Nekem nagyon tetszett, sötétebb, mint az első évad, szóval csak felnőtt nézőknek ajánlom.