Ez a film a maga idejében kuriózumnak számíthatott, hiszen bepillantást engedett egy olyan közösség életébe, amelynek működéséről, szabályairól átlag emberként keveset tudhattunk. A történet a haszid zsidóság mindennapi életébe, vallási szokásaiba vezet be, ugyan, kicsit egyoldalúan, a közösség pozitívumait hangsúlyozva. Vannak itt dramaturgiailag végsőkig feszített, be nem teljesült vágyak, egy nyomuló, némileg erőszakos renőrtiszt nő (ennek kihangsúlyozására a nemi egenrangúság érdekében nem értem mi szükség volt) és borzasztóan öregedő szexizmus. A kulturális rész érdekes, a többi hanyagolható.
A film első harmada a gimnazista éveimet idézte. Egy Hunter-karakter volt az első, komoly barátom. Én a metal-életérzéshez nem értő, de azzal nagyon azonosulni akaró Kevinre hasonlítottam. Sajnálom, hogy a múltidézésnek számomra 20 perc után vége szakadt. Onnantól, a jó zenék kivételével, számomra zs-kategóriás tucat tinifilmmé változott.
Helyette ajánlom a Heavy túrát!
Skandináv dráma japán köntösben. Imádom Murakami Haruki írásait, ezért is ültem be a filmre. Számomra hihetetlen, hogyan lehet mély, szenvedélyes érzelmeket átadni úgy, hogy maguk a dialógusok tömörek, kimértek. Többségükben tények közlésére szorítkoznak. Ajánlom annak, aki szereti a szocio-nyomort, mint zsánert. Én tobzódtam benne.
78 Idegen közöttünk (1992)