Néha kicsit vontatott, néha kicsit vicces és nem odaillő jelenetek. Maga a rejtély tálalása jó volt és érdekes, de túl hosszúra sikeredett. Mila Kunis játéka nagyon alap volt, ezt a szerepet egy harmadrangú színész is jól alakította volna. Összességében egy elmegy kategória nálam.
Egy rendkívül változatos, pörgős eseményekkel teli sorozat. Végig fenntartotta az érdeklődést és a feszültséget. Nem lehetett kitalálni, hogy ki az igazi gyilkos (legalábbis nekem az utolsó egy-két részig rejtély volt). Nagyon minőségi volt a cselekményvonal is, valamint a színészek játéka is nagyszerű volt. Igazi kincs.
Két nagyon introvertált és betegséggel küzdő ember egymásra találása és egyben önmaguk gyógyítása. Kicsi romantika is volt benne, de csak ha nagyon beleképzeltem. Nem az a katartikus, megindító sorozat, de egynek elment.
Tetszik, hogy ismételten bemutattak egy szakmát, amit egy kicsit más megvilágításban láthattunk. Utána én is egy kicsit több kedvvel robotoltam a saját konyhámban. Jók voltak benne a történelmi részek is, de a vége kicsit összecsapott lett szerintem, már ami a felség időutazását illeti. Nem tudtuk meg, hogy került a mai időkbe, meg szerintem természetellenes volt, hogy természetesen viselkedett ebben a világban. De ettől eltekintve izgalmas is volt. Aranyos történet.
Gyönyörű tájak és rengeteg történelmi rész, de aki szereti a történelmet, annak ez kötelező darab szerintem. Van itt minden, romantika, dráma, harcok és még sorolhatnám, annyira sokrétű. Röviden leírni nem is lehet, annyira összetett az egész. Zseniális a cselekményvonal, de néha elveszik az ember az évadok között. Úgy biztos jobb, ha közvetlenül egymás után nézi valaki az évadokat. Még megvárom az utolsó évadot, aztán egyszer újranézem egyben az egészet. Szimpatikusak a színészek is, profin játsszák a szerepüket.
Ismét egy nehéz téma, ami az ázsiai társadalomban hatványozottan van jelen. Persze máshol is van ilyen bántalmazás, családon belüli erőszak, de talán mégsem annyi, mint náluk. A szereplők zseniálisan játszották a szerepüket, jól sikerült szerintem. Mondjuk a gyilkosság megtervezése lehetett volna nagyobb körültekintéssel is, és akkor talán nem az lett volna a vége, ami.
Nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Az első fél óra még izgalmas volt, de aztán mikor ráeszmél az ember, hogy ugyanazt látja újra és újra, csak más szemszögből, akkor már kezdett ellaposodni. Az meg, hogy ennyire nyitva hagyták a végét, az értékelhetetlenné tette számomra.
Ez annyira gagyi, hogy az első két részig jutottam és azt mondtam, hogy elég. Csodálkozom a szereplőgárdán, hogy a nevüket adták ehhez. Bár biztos van az a pénz.
Egy film a szociális ellátórendszer újabb kudarcáról, amit akár hazánkban is forgathattak volna. Az, hogy a vígjáték címke miért került a film mellé, nem értem, mert ez kőkemény dráma volt, számomra semmi vicces nem volt benne. Cillian Murphy alakítása nagyon jó volt, de a téma kidolgozása eléggé kusza és lapos lett szerintem. Nem volt számomra egy kerek történet, csak egy kiragadott szeletke egy problémás gyerekekkel teli otthon mindennapjaiból. Nem volt számomra katarzis benne, és nem volt a végén megnyugvás sem, hacsak az nem, hogy a srác végül mégsem lett öngyilkos.
Véletlen kezdtem el nézni, mert azt hittem, hogy koreai sorozat, de elég jó volt a kezdés ahhoz, hogy végül ott ragadtam. Kicsit megrémültem a 35 résztől, de hamar ledaráltam mégis. Valóban racionális problémákat boncolgat a sorozat, eléggé összetett, több társadalmi problémát is felvet. Úgy, mint: nőként helytállni egy patriarchális országban, vagy a párválasztás nehézségei. De ide sorolhatjuk még a fiatal férfi-idősebb nő párosítást is, amely más társadalmakban is furcsa lehet (nem értem, miért), nem csak Kínában. A szerelmi jelenetek (az a kevés, ami volt benne) viszont gyalázatosra sikeredtek. Az a bizonyos első csókjelenet még a koreainál is nehezebben valósult meg. Csóknak meg ne is ne... több»
Nagyon szép történet a barátságról, igazi érzelemcunami. Olyan se veled, se nélküled barátság ez, ahol a negatívabb szereplőt sem lehet igazán utálni a sok undoksága ellenére, főleg a történet vége ismeretében. Nagyon jól kibontották a karakterek háttértörténetét, igazi mestermű lett szerintem. Amit kicsit hiányoltam, hogy nem derült ki, hogy a közös szerelmükkel mi történt a későbbiekben. Ez a szál nem lett annyira elvarrva, egyszerűen csak vége szakadt, bár nem ez volt a történet lényege, de azért hagyott bennem egy kis űrt. Vigyázat, az utolsó részhez sok papírzsebkendőt kell a kezed ügyébe készíteni.
A filmet én is vártam, a főszereplő miatt, de egy nagy csalódás volt számomra. Aki szereti a sok kaszabolást és véres jeleneteket, annak biztos bejön ez a film. A történet kivitelezése gyenge volt, nem sok történt benne igazán, az akciójeleneteken kívül. Nagyon túltolták az akciórészeket benne. A karakterekről sem tudtunk meg sok mindent, és a végét egyáltalán nem is értettem, kurtán-furcsán lett vége.
Először nem is akartam megnézni, miután az első rész abszolút nem fogott meg. Egy rakás hülyeségnek gondoltam az egészet. Aztán kicsit komolyabbá vált a történet, és végül mégis megnéztem az egész sorozatot. Azért túl nagy érzelmi mélységek nem voltak benne, a szokásosnál gyengébb volt szerintem.
Nekem nagyon tetszett, hogy minden rész egy külön jogi eset volt, de mégis volt folytatása az egyes részeknek egymás között azáltal, hogy a szereplők magánéletét is beleszőtték. Szimpatikusak voltak a karakterek, a végére mindenkit meg lehetett érteni a maga mivoltában. Túl sok romantika nem volt benne, de ez nem is olyan típusú sorozat volt. A jogi esetek kimondottan érdekesek voltak.
Ismét megismerhettünk egy sportágat, ahol a sport bemutatása mellett az emberi kapcsolatok játszották a főszerepet. Barátság, szerelem, kitartás és egymás iránti tisztelet, amit leginkább kiemelnék.
76 Tőrbe ejtve – Ébredj fel, halott ember (2025)