Nyolc évvel az eredeti sorozat befejezése után egy új csapat kerül az előtérbe, manhattani magániskolákból a Pletykafészek felügyelete alatt. Bemutatják, miként változott a közösségi média és maga New York az elmúlt években.
Adott egy hegyi falu, ahol mindenki ismeri egymást. A karnevál éjszakáján a falu tinédzserei bulit rendeznek, ahol először próbálják ki a gombát. Másnap arra ébrednek, hogy a falut teljesen elborította a hóvihar, és hogy Paula, az egyik lány, aki előző este részt vett a bulin, eltűnt. A falu el van vágva a külvilágtól, az internet nem működik, és sürgősen meg kell találni a lányt. Paula ügyének kivizsgálása mélyreható változást fog okozni a falubeliek életében és a világhoz fűződő viszonyukban.
A sorozat fiatal felnőttek életét mutatja be, akik pénzügyekkel foglalkoznak és mindenre hajlandóak, hogy bebiztosítsák karrierjüket és jövőjüket. Egy befektetési banknál felszabadul néhány pozíció Londonban, ezekért mindenki versenybe száll. Viszont ennek a világnak a kultúrája idegen terület, ami nemcsak az üzletről szól, hanem a szexről, drogokról és az egóról is - ami miatt a határvonalak kollégák, szerelmek és ellenlábasok között eltűnni látszanak.
Rachel Lee, a 2008-ban és 2009-ben elkövetett, nagy feltűnést keltő rablássorozat mögött álló „tinédzser agytröszt” elárulja, hogy mi motiválta őt arra, hogy barátaival betörjenek a hírességek hollywoodi otthonaiba, majd kifosszák őket.
A spanyol Daniel Sancho, Rodolfo Sancho színész legidősebb fia körüli eseményeket ismerhetjük meg, akit a thaiföldi bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Edwin Arrieta kolumbiai állampolgár meggyilkolásáért.
Egy árnyékszervezet által irányított világban mennyire kell belemerülnöd a sötétségbe, hogy egyensúlyt teremts?
/ dráma | romantikus | vígjáték
Harminc évvel a McMullen fivérek története után romantikus bonyodalmak nehezítik az ötvenes éveiben járó Barry McMullen, valamint huszonéves gyerekei életét. Barry testvére, Patrick, és az özvegy sógornője, Molly is szembesülnek hasonló, váratlan kihívásokkal.
Egy kétségbeesetten szingli könyvkereskedő, aki egy fantáziavilágba téved, kénytelen megvalósítani álmait, hogy író legyen.
/ dráma
Két magányos női harcos, akik megtanultak csak magukra számítani, merészkedik be Szöul alvilágába. A nagy dobást keresik, amely megszabadíthatná őket haszontalan férjeiktől. Miközben eltérő hátterük ellenére összefognak, egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
/ dokumentum | krimi
Fedezd fel a valós botrányok világát, ahol bizarr titkok, összeomlott életek és torz indítékok kerülnek napvilágra. Beth Karas vezetésével minden izgalmas történet csalást, kapzsiságot és manipulációt leplez le, bizonyítva, hogy az igazság sokkal hátborzongatóbb, mint a fikció.
/ vígjáték
Angelo, aki bérelhető sofőrként tevékenykedik, Palermóba érkezik, hogy gondját viselje idős szüleinek. Élve az alkalommal, felkeresi azokat a zsarnokokat, akik tönkretették a fiatalkorát és móresre tanítja őket.
Egy házaspár az édeshármas gondolatát fontolgatja, hogy újra felélesszék a kapcsolatukban a tüzet.
/ akció | dráma | romantikus | sci-fi
Alan Bowne színbadi darabján, a Beiruton alapuló film, ami New Yorkban játszódik a közeli jövőben, amikor a várost egy fasiszta rendszer tart elnyomásban.
/ vígjáték
A vígjáték hőse Nathan Flomm, az elektromos autókat gyártó vállalat marketingvezetője, aki a kicsinyes főnöke miatt eladja a tíz százalékos tulajdonosi részvényeit. Ám még nagyobb megalázásban lesz része, amikor a cég sikeres lesz, és mindenki a buta döntésén nevet. Miután megtépázták hínevét, és a házassága is tönkrement, Nathan új személyazonossággal kezdett új életet. Tíz évvel később, amikor találkozik az egykori főnökével, felébred benne a bosszúvágy.
Rosebud Countyban minden adott, amit egy vadnyugati életről el tudunk képzelni. Az érzelmek és a romantika azonban háttérbe szorult ezen a zord vidéken, a gazdák és a farmerek pedig gondban vannak az egyre nagyobb teret nyerő gépesítés miatt.
Amikor a 38 éves Natasha váratlanul várandós lesz, az élete, amelyben azt csinált, amit és amikor csak akart, drámai módon összeomlik. Az irányító, manipulatív és erőszakos képességekkel rendelkező baba horrorshow-vá változtatja Natasha életét. Vajon honnan jön? Mit akar? És milyen messzire kell Natashának elmennie, hogy visszakapja az életét? Ő nem akar gyereket. A baba akarja őt.
Egy csapat fiatal felfedező eltéved egy ösvényen, és egy különös, örök ködbe burkolózó faluban köt ki.
Autós szakértőkből álló zsűri választja ki a legjobb autókat különböző kategóriákban, a sportautóktól a terepjárókig.
Észak-Mexikóban javában zajlik a szervezett bűnözés elleni küzdelem. A sorozat fókuszában a Mexikó és az Egyesült Államok közötti problémák állnak.
Daniel, a jó beszélőkével rendelkező, ügyes üzletember, aki virágzó vállalkozása és teljes értékű családi élete között egyensúlyozik, mindennek birtokában van. De pénzügyi visszaélések miatt Neuilly-ben található luxuslakását hirtelen egy kilenc négyzetméteres cellára kell cserélnie a poissy-i börtönben.
Sarah Sherman szentségtelen alteregója, Sarah Squirm kitör a kényszerzubbonyból, és elénk tár egy órányi fortyogó testi folyadékkal, nyílt sebekkel teli, vallomásokkal és poénokkal teletűzdelt műsort, amely lelki nyomokat hagy maga után.
A film története szerint Eliska és lánya új életet kezdenek egy elhagyatott házban, miközben "apa éppen üzleti úton van," vagy legalábbis Eliska állítása szerint. Amikor fény derül a hazugságra, kettőjük kapcsolata gyorsan megromlik. Ezzel egyidőben folyamatosan materializálódik egy polednice/noonsday witch. Ám nem tudni, hogy a fenyegetés tényleg valódi, vagy csupán egy megyötört elme játéka?
Milán még csak 18 éves, amikor a nyughatatlan srác részt vesz osztálytársaival egy nyári táborban, ahol rövidesen egy szerelmi háromszögbe bonyolódik Annával és Danival. A három fiatal maga mögött hagyja a nagyobb társaságot, hogy a saját útjukat járják. Az események akkor vesznek váratlan fordulatot, amikor az osztály egy év múlva visszatér erre a helyszínre, immár Milán nélkül. A fiú időközben ugyanis végzett magával. Az emléke fájó pontként maradt ott mindannyiukban, így együtt próbálják meg felidézni a történteket. Mindenki csak arra tud gondolni, vajon elkerülhető volt-e mindez, és hogy közösen fel tudják-e majd dolgozni a történteket. Kárpáti György Mór második nagyjátékfilmes rendezése egy felkavaró és drámai alkotás, amelynek főszerepeiben Krisztik Csaba, Brezovszky Dániel György, Erika Tankó, Ágoston Liber, Gálhidy Gizella és Rea Albert láthatók.
Egy nyomozó szembesül egy traumatikus múlttal és titkokkal, amelyek generációk óta gyötrik a családját. Vajon Jim Mordecai, a férje, mostohaapja és mostohanagyapja hírhedt sorozatgyilkos volt?
/ krimi
Lépjen közelebb személyesen a valaha kamera által rögzített legveszélyesebb bűnözőkhöz. Szemtanúk és rendőrök osztják meg a teljesen meztelenül elkövetett veszélyes bűncselekmények belső történeteit.
Az Így kerek az életem! című sorozatban Whitney Thore életét követhetjük nyomon, aki alig magasabb másfél méternél, de 172 kg a súlya. Nem is oly régen még egy alig 50 kg-os táncosnő volt, de egy hormonzavar következtében több mint 45 kg-ot hízott alig kilenc hónap alatt, majd a betegség miatt a súlygyarapodás folytatódott, és ez csak fokozódott. Amikor a saját maga koreografálta előadással, a Fat Girl Dancing című videóval hirtelen ismertté vált, az élete gyökeresen megváltozott. Whitney azóta mindent más szemüvegen át lát: többet randizik, mint korábban valaha. A súlya ellenére intenzíven táncol, és arra törekszik, hogy nevet szerezzen magának egy olyan világban, ahol az embereket a méretük alapján ítélik meg. Whitney Thore visszatér barátaival és családtagjaival, hogy új, izgalmas kalandokba vágjon, és folytassa küzdelmét a prediabétesz ellen. Whitney olyan célokat tűz ki maga elé, amelyektől körülötte mindenki elképed. A legtöbben nem bírnak elképzelni egy százhetven kilós személyt, amint biciklizik, karatézik vagy maratont fut, Whitney azonban eldöntötte, hogy a sikerhez elég a belső erő. A „Ne szégyelld a tested” kampány és a Molett Lányok Táncórái (Big Girl Dance Classes) segítségével Whitney megteszi a legnagyobb lépést a függetlenség felé, és elköltözik szülei házából. Ezzel a változással együtt jár az az érzelmi felfordulás, amit a Buddyval való együttélés és a hosszú évek óta először megtapasztalt szerelem jelent. Whitney Thore kalandjainak harmadik évadával jelentkezik. A valaha karcsú és sportos táncoslány súlya a policisztás ovárium szindróma miatt ma már csaknem 180 kg. Hosszú idő alatt jutott el oda, hogy elfogadja a testét, és az Így kerek az életem! részei immár életörömöt sugároznak. Meggyőződése, hogy lehet egyszerre „kövér és fitt". A sorozat első epizódjában Whitney jótékonysági célú pénzgyűjtő táncmaratont szervez. A négy óra folyamatos táncolás azonban katasztrofálisnak bizonyul, mert rá kell jönnie, hogy nem olyan egészséges, mint azt hitte magáról. Vajon milyen hatással lesz ez az ijesztő felfedezés Whitney sorsára? 3. évad Whitney Thore, a valaha karcsú és sportos táncos súlya a policisztás ovárium szindróma miatt ma már csaknem 180 kg. Hosszú idő alatt jutott el oda, hogy elfogadja a testét, és örüljön az életnek. Whitney újabb mesés kalandokba bonyolódik, és tovább követjük az izgalmas eseményeket. Az újra szingli, szőke és saját lakással rendelkező Whitney újfajta módon közelít a túlsúlyos táncosok problémáihoz. Egy szerencsétlenül alakuló összecsapás az új „bérlőjével”, amit megdöbbentő hírek tetéznek, katasztrófához vezet. A férfidrámák, női veszekedések és a komoly táncversenyek jobban próbára teszik Whitney erejét és eltökéltségét, mint korábban valaha. 4. évad Whitney Thore, a valaha 50 kg-os sportos táncos súlya a policisztás ovárium szindróma miatt ma már csaknem 180 kg. Hosszú idő alatt jutott el oda, hogy elfogadja a testét, és örüljön az életnek. Whitney újabb mesés kalandokba bonyolódik, és azon dolgozik, hogy alapvetően megváltoztassa az életét. Összeszedi minden bátorságát, és elhatározza, hogy részt vesz egy zsúfolt turnén, ahol háttértáncosként lép fel. Amikor titkos szerelmét Greensboróban hagyta, élete egyik legnehezebb választása elé kerül. Rádöbben, hogy mézesmázos új barátja nem egészen olyan, amilyennek mutatja magát - és ez a pillanat egy újabb nagy dráma kezdete Whitney számára.