Továbbra is kilátástalan a helyzet azt illetően, hogy újra megállapodásra juthat a Sony és a Marvel a Pókember filmeket illetően, a szakításnak azonban már most van egy vesztese.

Ahogy arról korábban is irtunk, a Marvel mindenképpen szerette volna újragondolni a Pókember filmek költségvetésének, illetve az azokból befolyt bevételek elosztását. A filmeket ugyanis mindeddig a Sony finanszírozta, és a bevételből is kizárólagosan a stúdió részesült.

Az új megállapodás szerint azonban mindkét stúdió 50-50 százalékban állta volna a további filmek költségvetését, majd a bevételekből is ilyen arányban részesedett volna. Mint az tudható, a Sony elutasította az ajánlatott.

A szakításból azonban úgy tűnik, hogy a Sony nem épp a „jófiú” szerepében jött ki, sokan ugyanis már most a stúdiót hibáztatják, mindezt pedig szinte azonnal megérezték a cég részvényei, amelyek a nap folyamán 0,11 százalékot zuhantak.

Mindez persze nem számít egyelőre drasztikus változásnak, mindenesetre akár vészjósló is lehet a Sony számára, aki egyelőre teljesen elzárkózott minden további megállapodástól a Marvellel.

UPDATE - Az üggyel kapcsolatos cikkeink:

BRÉKING: A Marvel kiszáll a Pókember filmekből, a Sony egyedül viszi tovább!

Bezuhantak a Sony részvényei a Marveles szakítás után, nagy árat fizetnek Pókemberért!

Mégsem a Sony a hibás a Pókember-ügyben? Máris bojkottálják a stúdiót!

Mégis van esély arra, hogy Pókember visszatérjen a Marvelhez?