Hat éve már, hogy milliók kedvenc színésze, a számos kasszasiker kultmoziban szereplő Bill Paxton nincs köztünk. A színész változatos és izgalmas karriert tudhatott maga mögött, amelyben jól megfértek egymás mellett a sci-fik, katasztrófafilmek, akciófilmek, drámák és vígjátékok. Sokoldalú művész volt, aki sok érdekes sztorit hagyott hátra. Ezek közül szemezgetünk most. Bill Paxtonra emlékezünk tíz dologgal, amit talán nem tudtál róla.

A Félelmetes nap hihetetlen eredete

Bill Paxton Texasban született és nyolc éves volt, amikor John F. Kennedy elnök Dallasban tartott beszédet, majd később lelőtték. A színész maga is ott volt a tömegben. 2007-ben ellátogatott egy Kennedynek szentelt múzeumba, ahol talált két képet az ominózus napról. Ezen a két képen saját magát látta, amint egy akkor megismert férfi vállán ülve átnéz a tömeg felett és örömmel tapsol az elnöknek. Ekkor jött az ötlet, hogy filmet készítsen a merénylet utóéletéről. Ehhez vásárolt egy könyvet és végül a Félelmetes nap ennek a feldolgozása lett.

Videoklip-rendezőként is kipróbálta magát

Talán nálunk a Fish Heads című dal nem sokaknak ismerős, de Amerikában mindenki ismeri. A dalt Robert Haimer és Bill Mumy szerezte, utóbbi pedig mikor megismerkedett Bill Paxtonnal, felkérte, hogy rendezzen videoklipet hozzá. Bill Paxton nagyon lelkes volt és minden apró mozzanatból kivette a részét. Még a halfejeket is ő maga válogatta össze. De rendezett videoklipet a Limp Bizkit, a New Order és Pat Benatar dalaihoz is.

Majdnem kihagyta A bolygó neve: Halált

Bill Paxton Londonba költözött egy bérlakásba, amikor A bolygó neve: Halál válogatására ment. Ám meg volt róla győződve, hogy elszúrta az esélyét, amikor egy kartonpapír csővel puskát imitálva keresztül mászott a szoba bútorain. Hetek teltek el és semmi választ nem kapott, ezért elkezdett más projektek után érdeklődni. Szerződésajánlatot is kapott egy másik filmhez, ami nem más volt mint a Rendőrakadémia 2. - Az első megbízatás. Csak azért húzta az aláírás előtt az időt, mert ezzel nem csak egy filmre, de annak folytatásaira is aláírt volna, az pedig korlátozta volna a lehetőségeit. Végül ez volt a szerencséje, mert James Cameron felhívta és neki adta Hudson szerepét. Később a színész elárulta, hogy itt fele annyit sem keresett mint a Rendőrakadémiával keresett volna, de számára a pénz sosem volt motiváció. És, ha már James Cameron, Bill Paxton az alábbi interjúban a Titanic forgatásáról mesél, míg a galériában a legjobb alakításairól láthattok képeket.

Egy kétszemélyes new wave banda tagja volt

1988-ban jelent meg a Martini Ranch együttes tíz dalt számláló lemeze, a Holy Cow. Az album és az együttes is a feledés homályába veszhetett volna, de az albumon egy sor hollywoodi sztár is közreműködött. Bill Paxton mellett Mark Mothersbaugh, Cindy Wilson és Judge Reinhold is szerepelt, az egyik dalhoz készült videoklipet pedig James Cameron rendezte.

Roger Cormannek is dolgozott

Sőt, Roger Cormannek köszönheti szinte a teljes színészi karrierjét. A legendás rendező egyik alacsony költségvetésű forgatásán kapott munkát még a ’70-es években, mint díszletépítő. Itt ismerkedett meg a szintén ott dolgozó ifjú James Cameronnal. Később mindkét rendezőtől kapott kisebb szerepeket, utóbbitól például a Terminátor - A halálosztóban. Innen pedig már nem volt megállás.

Eljátszotta egy ősét a Texas felemelkedésében

A gyermek Bill Paxton a családban sok pletykát hallott arról, hogy az állam történelmének egyik kiemelkedő alakja, a nagyszerű stratéga hírében álló Sam Houston leszármazottja. Amikor 2015-ben megkapta Sam Houston szerepét a Texas felemelkedése című moziban, csinált egy kis családfakutatást. Ebből derült ki, hogy a pletykák igazak voltak és a hős valóban a színész egyik felmenője volt. Anyai ágon volt a sokadunokatestvére.

Felügyelte egy képregény elkészítését

John McLaughlin juttatott el egy forgatókönyvet a színésznek, aki azonnal bele is szeretett a Seven Holes for Air című sztoriba. Ám ennek dacára film nem készült belőle. Ehelyett képregény formájában látott végül napvilágot, aminek az elkészítésénél Bill Paxton végig közreműködött. Ő maga reklámozta a művet a 2012-es New York Comic Con alkalmával, ahol meg is kérdezték tőle, miért viseli ennyire a szívén a képregény sorsát. Azt válaszolta, hogy annyira szerette a sztorit, hogy ha már filmet nem is készíthettek belőle, mindenképp szerette volna, ha valamilyen formában eljut az emberekhez.

Utálta a Hármastársak befejezését

Bill Paxton filmek mellett sorozatokban is szerepelt. Ezek egyike volt az öt évadot megért Hármastársak is. A sztori egy poligámiában élő üzletemberről szól, akinek három felesége és hét gyermeke van. Ám egy nap megismerkedik Romannal és hirtelen minden megváltozik. Amikor kiderült, hogy a sorozat véget ér, a készítők úgy döntöttek, emlékezetes finálét írnak neki. Azt találták ki, hogy Bill Paxton karakterét lelövik és meghal. Csakhogy a színész sosem tudott megbékélni ezzel a befejezéssel, évekkel a sorozat vége után is beszélt erről interjúkban.

Nagyon szeretett volna folytatást a Twisterhez

Bill Paxton karrierjének egyik legjobb filmje volt a tornádóvadászokról szóló Twister. A színész 2010-ben nagyon közel állt hozzá, hogy összehozza a folytatást, amire az első filmbéli színésztársával Scott Thomsonnal való közös útjuk során kapott kedvet. Ekkor a híres 1925-ös Tri-State tornádó nyomát követték, amely 700 ember életét követelte. A film ötletével elment a stúdióhoz, ahol azzal is előállt, hogy a korszak szellemében 3D-s formában készítsék el, de végül nem lett belőle semmi.

Hátborzongató interjút adott egy barátja haláláról

Amikor 2012-ben Luke Askew elhunyt, Bill Paxton is megszólalt barátja halálával kapcsolatban. Elmondta, hogy mélyen megrendítette a veszteség, mert egy nagyon jó ember távozott az élők sorából. Azt is elárulta, hogy barátja egy kórházi fertőzés következtében halt meg. Öt évvel később, 2017-ben Bill Paxton is egy kórházi műtét komplikációi miatt hunyt el mindössze 61 évesen. A korábbi interjújában annak idején azt mondta: „Istenem, csak kórházba ne kerüljön az ember.”