Sok éve milliók várták, hogy elkészüljön Ruben Fleischer kultikus horror vígjátékának folytatása, most pedig végre itt a Zombieland 2: A második lövés első előzetese!

Tíz év telt el az azóta kultikus státuszra emelkedett Zombieland premierje óta, a hosszú ideje rebesgetett folytatás pedig idén a magyarországi mozikba is megérkezik, ráadásul változatlan felállással, mint a rendezői széket, mind a főszereplő gárdát tekintve.

Így természetesen visszatér a Woody Harrelson által alakított Tallahassee, Jesse Eisenberg, akit újfent Columbus szerepében láthatunk, a Witchitát alakító Emma Stone és az azóta jócskán felcseperedett Abigail Breslin, aki Litte Rockot játssza. A történetről egyelőre nem sok derült ki, annyi azonban biztos, hogy hőseinknek nem csak a többi túlélővel, de a sokkal fejlettebb zombihadsereggel is meg kell küzdeniük.

Az említettek mellett néhány jelenet erejéig az első rész meglepetés cameójáért felelős Bill Murray is visszatér, de feltűnik majd a színen Dan Aykroyd , Rosario Dawson és Luke Wilson is.

A Zombieland 2: A második lövés október 24-től látható a hazai mozikban. A film első előzetesét idelent nézhetitek meg.