Elhunyt Nathalie Delon színésznő, Alain Delon egykori felesége

79 éves korában rákbetegség következtében elhunyt a francia színésznő és rendező, Nathalie Delon.

Csütörtökön, családi körben hunyt el Alain Delon volt felesége, Nathalie Delon, akit a hazai közönség elsősorban A szamuráj és a Kékszakáll című filmekből ismerhet. 

Eredeti nevén, Francine Canovas 1941 augusztusában, Marokkóban született.1962-ben 21 éves korában egy véletlen folytán találkozott egy párizsi szórakozóhelyen Alain Delonnal, akinek az időben Romy Schneider volt a jegyese. A színész végül 1964-ben felbontotta az eljegyzését, hogy feleségül vegye Francie-t, de a kapcsolatuk végül 1969-ben válással végződött. Gyermekük, Anthony 1964 szeptemberében született. 

A színészpáros egyetlen alkalommal, az  1967-es A szamuráj című filmet láthatta együtt a közönség. 

Az 1980-as évek elejéig összesen harminc filmet forgatott, melyekben többnyire mellékszereplő játszott, de kipróbálta magát rendezőként is. 

Nyugodjék békében.