2019.10.31   szerző: csd   hozzászólások: 0

Az 1982-ben mozikba került Rocky harmadik részében nem csupán maga a főszereplő, hanem a filmszéria is a csúcsra ért, hiszen a franchise szinte minden területen hatalmasat kaszált és már-már akkoriban kultikusnak volt mondható.

És az megvan, hogy videojáték is készült a Rocky III-ból?

A film története szerint Clubber Lang, a brutálisan agresszív bokszoló könnyedén győzi le ellenfeleit egymás után, így rövidesen Rockynak is szembe kell néznie vele. A dolgok azonban teljesen összedőlni látszanak a sztár körül, amikor váratlanul apjaként tisztelt és szeretett edzője meghal. Rocky azonban nem marad magára, hiszen egykori ellenfele, Apollo Creed segít felkészülnie az összecsapásra.

A Rocky első és második részének sikere után nem volt kérdés, hogy elkészüljön a folytatás. A harmadik rész azonban több szempontból is különösen kiemelkedőnek számít, hiszen ez volt az az epizód, amelyben először csendült fel a legendás Eye of the Tiger című dal, amely ma már szinte összeforrt a filmmel. A dalt Oscar-díjra is jelölték a legjobb zenei dalbetétnek járó kategóriában, a Rocky III mindemellett ráadásul Golden Globe jelölést is kapott, a történetet azonban némileg árnyalja, hogy Mr. T alakításáért egy Arany Málna jelölés is járt.

Arról viszont ritkábban esik szó, hogy a filmből egy videojáték adaptáció is készült, amely Rocky Super Action Boxing címmel került a piacra, amely persze multiplayer módban is játszható volt. Mindhiába, a rajongóknak azonban 2002-ig kellett várniuk, hogy a Rocky című játék is megjelenjen, amely felölelte mind az öt film sztoriját.

78 Rocky III  (1982)

dráma | sportfilm

Rocky a csúcson van, az emberek rajonganak érte, ő a box koronázatlan királya. De Clubber Lang, a brutális bokszoló könnyedén legyőzi az elkényelmesedett Rockytm és megszerzi a... több»