Ez a film elhappolta a Bosszúállók 4 bevételi rekordját

Amikor már azt hittük, hogy a Bosszúállók 4 minden lehetséges fronton megdönthetetlen rekordot állított be, jött egy kultikus vígjáték folytatása, mely rácáfolt a hitünkre. Hogy melyik filmről van szó? Cikkünkből kiderül!

A 2019 tavaly áprilisában mozikba került Bosszúállók: Végjáték szinte minden bevételi rekordot megdöntött. A Marvel szuperprodukciója hatalmasat kaszált, Kevin Smith filmjének azonban sikerült túlszárnyalnia a Végjátékot.

Persze mindenképp fontos megjegyeznünk, hogy bármennyire is nagy várományosnak számított a Jay és Néma Bob 2 a legelszántabb rajongók körében, a filmnek mindössze 1,1 millió dollárt sikerült hoznia a konyhára a megjelenést követő első három napban.

Egészen siralmasnak hangzik mindez, Smith azonban a későbbiekben értesült arról, hogy bár mozinkénti átlagbevétel 60 ezer dollárra esett, egyetlen egy mozinál 90 ezer dollárra rúgott az eladásokból való összeg. Ezzel pedig bizony a Bosszúállókra is sikerült ráverni, ilyen pazar arányt ugyanis a Marvel szuperprodukciója sem tudott felmutatni.

vígjáték

Jay és Néma Bob elvesztette a pert a Saban Films-szel szemben, akik a következő Bluntman filmjüket tervezik Bluntman V Chonic címmel. Ha ez még nem lenne elég nagy csapás a páros... több»