Ezzel a 3 szóval reagált Zack Snyder az új Batman-előzetesre

A hétvégén megérkezett a Matt Reeves rendezésben készülő Batman legújabb előzetese, amely mellett maga Zack Snyder sem ment el szó nélkül.

Az új trailer végre bővebb bepillantást engedett a Robert Pattinson-féle Batman világába, így mondani se kell, hogy a produkció már most ígéretesnek tűnik. A történet szerint a mindössze második éve Batmanként tevékenykedő Bruce Wayne máris egy hihetetlenül összetett üggyel találja szemben magát, így fiatal hősünknek sokkal inkább a nyomozói oldalát kell majd hatásosabban megvillantania.

Az csupán hab a tortán, hogy a The Batman olyan neveket vonultat fel a főbb szerepekben, mint Colin Farrell, Andy Serkis, John Turturro, Paul Dano, Zoë Kravitz, Jeffrey Wright, Peter Sarsgaard, a korábbi hírek szerint azonban a történet egyik gonosztevője, Oswald Cobblepot ráadásul spin-offot is kap majd.

Ha voltak is kétségek a nézők részéről a The Batmannel szemben, azt jó eséllyel a film második trailere mostanra jórészt eloszlatta, erről pedig némileg az is árulkodik, hogy Zack Snyder máris “tiszteletét” fejezte ki Reeves munkája előtt.

“Ez egyszerűen fantasztikus” - írja Snyder egy bejegyzésben a Twitteren, amelyre Reeves is reagált: “Vao, köszönöm szépen...ez nagyon sokat jelent a számomra.”

A The Batmanre azonban még néhány hónapig várniuk kell a hazai nézőknek, hiszen a film a tervek szerint 2022. márciusában érkezik a mozikba.

79 Batman  (2022)

akció | dráma | krimi | misztikus

Bruce Wayne, "Gotham hercege", a Wayne vállalat örökösének vagyona több milliárdra becsülhető. Az árva fiú történetét mindannyian ismerjük. Bruce képtelen túllépni szülei... több»