A ’90-es években, ha egy rendező romantikus vígjátékot akart forgatni, akkor a női főszerepre tuti, hogy Meg Ryant szemelte ki magának. Így tett Lawrence Kasdan is, amikor elkezdték forgatni a Francia csók című mozit. Ennek már közel harminc éve, a film pedig most új reneszánszát élheti az HBO Maxon.

A történet egy tökéletesen romantikátlan párról szól, a Kate történelmet tanít, Charlie pedig orvos. Mikor a férfi felkéri párját, hogy utazzon vele Párizsba egy konferenciára, az nemet mond, mivel fél a repüléstől és egyébként is utálja az egész romantikus maszlagot, amit Párizshoz kötnek az emberek. Ám, amikor néhány nappal később Charlie felhívja Párizsból és közli, hogy beleszeretett egy francia lányba, így soha nem tér többé haza, Kate mégis úgy dönt, hogy odarepül. A repülőn Luc nevű fickó mellé ültetik, aki ellen azonnal ellenszenv alakul ki benne, de ekkor még nem tudja, hogy a férfi egy értékes gyémánt nyakláncot csempészne ki az országból, amire épp őt szemelte ki. Ezzel pedig kezdetét veszi egy fordulatos kaland Párizsban.

A filmet Lawrence Kasdan rendezte, aki Adam Brooks forgatókönyvéből dolgozhatott. Meg Ryan mellett a fontosabb szerepekben igazi korszakos sztárokat láthatunk. Charlie-t Timothy Hutton alakította, Lucot pedig Kevin Kline. A Lucra vadászó nyomozót Jean Reno formálta meg, míg a kavarodást okozó tolvaj Bobot François Cluzet.

A Francia csók 1995-ben világszerte több mint 100 millió dolláros bevételt hozott. A kritikusok nem voltak tőle túlságosan elragadtatva, de a nézők többsége szerette. A film most újra népszerűvé válhat az HBO Maxon. Ha van élő előfizetésed a platformra, akkor elég csak a film itteni adatlapján a logójára kattintanod és indul is a lejátszás.