Ősszel kezdik el forgatni a Zsivány Egyes előzménysorozatát

Idén több különlegességgel is készül a Star Wars-franchise, köszönhetően a hamarosan induló Disney+-nak, amely a gigastúdió exkluzív tartalmakkal megtámogatott streaming-szolgáltatásaként remek felületet biztosít majd a saga eddig el nem mesélt történeteinek.

Bár eddig az élőszereplős Star Wars produkciói mind mozifilmnek készültek, a Lucasfilm idén szakít ezzel a hagyománnyal, és két élőszereplős sorozat is úton van. Az egyik a jelenleg már forgó A mandalóri, ami Jon Favreau és George Lucas bábáskodása mellett készül, és ami a A Jedi visszatér és a Star Wars - Az ébredő Erő között játszódik.

A másik a franchise első és nagy sikerű spin-off filmjének, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet előzménysorozata Diego Luna főszereplésével, aki Cassian Andorként tér vissza a képernyőkre. Már a filmből is kiderült, hogy az ellenállás története nem olyan szűziesen tiszta, mint ahogy a saga filmjeiből kiderült – és jó húzásnak tűnik a Lucasfilmtől, hogy egyrészt egy olyan filmhez készít sorozatot, ami világszerte több mint egy milliárd dollárt hozott, másrészt olyan oldalát mutatja meg a galaxisnak, amit eddig nem ismertünk.

A sorozatról viszonylag keveset tudni azon kívül, hogy októberben kezdődik meg a forgatás – vagyis a stúdiónak 10 hónapja van arra, hogy mindent előkészítsen, a kész első évadra pedig majd valamikor 2020 őszén számíthatunk majd.

A Zsivány Egyes és a The Mandalorian is kizárólag a Disney+ számára készül majd, ami a jelek szerint igen nagy arányban alapozza a jövőbeli sikerét a Star Wars-franchise-ra. Az élőszereplős sorozatok mellett ide kerül majd a Star Wars: A klónok háborúja című animációs sorozat utolsó, befejező évada is.

A Disney elég magabiztosan öli a pénzt a saját tartalmakba, ezért bízhatunk benne, hogy minőségi anyagot tesznek majd le az asztalra. Ha pedig bejönnek a számításaik, és a sorozatok tudnak akkora sikert aratni, amit remélnek tőlük, akkor biztosan lehetünk benne, hogy készül majd a folytatás is.