Paul Walker (alériánkban) örökre beírta magát a mozis történelembe, ám sajnos ebben nem csak a Halálos iramban franchise kirobbanó sikere, hanem a hetedik rész forgatása közben őt ért halálos autóbaleset is közrejátszott. Tény, hogy a 2001-es Halálos iramban előtt több kisebb költségvetésű filmben is szerepelt, de az igazi világhírnevet Brian O’Conner karaktere hozta meg neki. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy egyszer visszautasította egy szuperhős szerepét.

Paul Walkert most már mindenki Brian O’Conner jóképű, szerény, de szükség esetén kőkemény karakterével azonosítja. Pedig a színész korábban egészen más jellegű filmekben bontogatta a szárnyait. Szerepelt többek közt a Koponyák és A csaj nem jár egyedül mozikban is. De az ominózus szerep, amelyre a világ színészeinek zöme azonnal igent mondana, már jóval a Halálos iramban filmek után találta meg.

2006-ban készültek ugyanis elkészíteni a Superman visszatér című sokadik rebootot minden idők talán leghíresebb szuperhősének. És a film készítői az akkor épp karrierje abszolút csúcsán trónoló Paul Walkert nézték ki Clark Kent, alias Superman szerepére. Még az sem zavarta őket, hogy a színész szőke és kékszemű, ami pont a szöges ellentéte a Supermanről kialakult általános képnek.

Csakhogy Paul Walker köszönte szépen, nem kért a lehetőségből. Még csak át sem gondolta, azonnal rávágta, hogy nem vállalja. És erre jó oka volt, méghozzá a tudatosság. A színész ugyanis attól tartott, hogy úgy jár, mint több más színész is előtte, akik elvállalták Superman szerepét.

Ők később már nem nagyon tudtak kibújni az így rajtuk ragadt skatulyából, ami nem volt túl jó hatással a színészi pályafutásukra sem. Paul Walker tartott tőle, hogy ő is ebbe a csapdába esik és a későbbiekben talán elesne olyan filmszerepektől, amelyekre így jóval nagyobb esélye lehetett volna.