Akit már ötévesen fefedeztek: Shailene Woodley 10 legjobb filmje

Ma 31 éves Shailene Woodley, melynek kapcsán cikkünkben röviden összefoglaljuk eddigi pályafutását, és listára rendezzük a 10 legjobb filmjét.

Shailene Woodley (teljes nevén Shailene Diann Woodley) 1991. november 15-én született a kaliforniai Simi Valley városban. A 173 cm magas lányt barátai Shainak becézik. Édesapja iskolaigazgató, édesanyja ugyanebben az iskolában dolgozik tanácsadóként. Van egy öccse, Tanner. Tizenöt éves volt, amikor szülei elváltak.

Ötévesen fedezte fel őt egy ügynök, aki rögtön szerződést is kötött vele. Eleinte reklámokban szerepelt, 1999-ben pedig megkapta első televíziós szerepét A pótpapa (1998) című sorozatban. 2002-től további kisebb szerepeket kapott tévésorozatokban, ezek voltak a Nyomtalanul (2002) és A körzet (2000). 2005-ben Young Artist Award díjra jelölték A bizalom háza (2004) című filmben nyújtott alakításáért. A következő évben a Felicity(2005) című filmben láthattuk, majd olyan sorozatban tűnt fel,. mint a Szeretünk Raymond (1996), A nevem Earl (2005), a Bostoni halottkémek (2001), a CSI: New York-i helyszínelők (2004), A narancsvidék (2003), a Döglött akták (2003) és Az amerikai tini titkos élete (2008).

2011-ben George Clooney-val szerepelt az Utódok (2011) című filmben. Mind a filmet, mind Woodley alakítását a kritika az egekig dicsérte. Számos jelölést kapott, többek között Arany Glóbuszra jelölték, a film pedig Oscar-díjat nyert.

Két évvel később Miles Teller mellett láthattuk Az élet habzsolva jó (2013) című filmben, 2014-ben pedig A beavatott (2014) franchise sztáraként tűnt fel a mozivásznon.

Karrierje egyik legerősebb alakítását hozta a Csillagainkban a hiba főszerepében, de drámai oldalának erősségeit a Sodródásban, az életrajzi Snowdenben és az HBO nagysikerű sorozatában, a Hatalmas kis hazugságokban is megcsillogtatta.

#10

78 A beavatott  (2014)

(113) (11)

akció | kaland | misztikus | sci-fi

TV-ben (Film+, csütörtök 01:33)

Beatrice Prior (Shailene Woodley) életének mindennapait a nem túl távoli jövő Chicagójában éli, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik. Mindegyik csoport feladata, hogy egy-egy... több»

#9

dráma | romantikus

Netflix

Egy fiatal londoni újságíró hatalmas megszálottsággal kutat egy levelezés után a hatvanas évekből, amely egy titokzatos szerelem történetét tárja fel előtte. Az Eufória... több»

#8

67 Felicity  (2005)

(2)

családi | dráma

Amikor Felicity találkozik Penny-vel, a gyönyörű, rézszínű kancával, egyből tudja, hogy ki kell őt szabadítania kegyetlen gazdája fogságából.

#7

76 Snowden  (2016)

(24) (9)

dráma | életrajzi | thriller

Cinego

A CIA alkalmazottja, Edward Snowden több ezer szigorúan bizalmas iratot szívárogtat ki a sajtónak...  Megtörtént események alapján. (forgalmazza: Cinetel Kft.) több»

#6

76 Az élet habzsolva jó  (2013)

(36) (7)

dráma | romantikus | vígjáték

Disney+

Sutter a mának él. A népszerű gimis srác sokat iszik, sokat bulizik, és nincsenek tervei a jövőre nézve. Azaz, jó úton van afelé, hogy alkoholista lesz belőle. Miután a... több»

#5

74 Sodródás  (2018)

(25) (13)

akció | dráma | életrajzi | kaland | katasztrófafilm | romantikus | thriller

A vagány és talpraesett Tamit (Shailene Woodley) kalandvágya a festői Tahitire csábítja, ahol megismerkedik a szenvedélyes vitorlázóval, Richarddal (Sam Claflin). A két szabad... több»

#4

68 Utódok  (2011)

(24) (4)

dráma | vígjáték

Disney+ | Netflix

Hawaii a turisták számára maga a földi paradicsom, azonban az ott élőknek ugyanolyan az élete, mint bárki másnak. Matt King felesége egy szerencsétlen baleset következtében... több»

#3

67 The Mauritanian  (2021)

(1)

dráma | thriller

Egy férfit évek óta fogva tartanak az USA guantanamoi fogolytáborában, habár vádemelésre azóta sem került sor. Egy ügyvédtől kér segítséget, hogy végre újra szabad lehessen. több»

#2

86 Hatalmas kis hazugságok  (2017)

(35) (14)

dráma | krimi | misztikus

HBO Max | TV-ben (HBO 3, csütörtök 01:33)

A sorozat főhőse három anyuka, akiknek tökéletesnek tűnő középosztálybeli életük sötét titkokat rejt. Gyermekeik most kezdik első tanévüket, életük látszólag... több»

#1

87 Csillagainkban a hiba  (2014)

(175) (13)

dráma | romantikus

Disney+

Hazel Grace (Shailene Woodley) és Gus (Ansel Elgort) egyszerű, szerelmes kamaszoknak tűnhetnek, kapcsolatuk azonban korántsem mindennapi. A két fiatal a rákbetegek önsegítő... több»