Maureen McGovern énekes-színésznő azt mondja, hogy nem ad többé élő koncertet, miután diagnosztizálták nála a hátsó agykérgi atrófiát "az Alzheimer-kór és/vagy a demencia tüneteivel".
McGovern, aki az 1972-ben Al Kasha-Joel Hirschhorn 1972-es Oscar-díjas "The Morning After" című dalának felvételeivel vált országos hírűvé a Poszeidon katasztrófa című katasztrófafilmből, hivatalos honlapján tett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra a diagnózist.
"Nem tudok többé utazni vagy élő koncerteken fellépni - írta McGovern, aki az 1980-as évek óta négy Broadway-produkcióban is szerepelt - "Sőt, nem tudok többé vezetni sem - mit szólsz ehhez a fenékbe rúgáshoz?"
Koncertkarrierje mellett McGovern a zeneterápia alkalmazásának határozott szószólója lett, és azt mondja, ezt a munkát folytatni fogja.
McGovern 1972-es áttörő slágere után - amellett, hogy a dal Oscar-díjat nyert, abban az évben Grammy-jelölést is kapott a legjobb új előadó kategóriában - újabb Oscar-díjas dalt vett fel az 1975-ös "We May Never Love Like This Again" című dallal a Pokoli torony című filmből. Később dalokat vett fel a Superman és az Angie című tévésorozathoz.
McGovern 1982-ben debütált a Broadwayn, mint Mabel a The Pirates of Penzance-ben. Később a Broadwayn többek között a Nine (Raúl Juliával, 1982), a 3 Penny Opera (Stinggel, 1989) és 2005-ben a Little Women The Musical című előadásban lépett fel. Emellett számos országos turnén és regionális musicalprodukcióban is szerepelt.
Színésznőként McGovern parodizálta a katasztrófafilmekkel való kapcsolatát az Airplane! és az Airplane 2. - A folytatás című vígjátékokban, ahol az apácát, Sr. Angelinát alakította. Több mint 60 televíziós különkiadásban, talkshow-ban és televíziós koncerten szerepelt.
Itt olvasható a teljes nyilatkozata a diagnózisáról és az élő fellépéstől való visszavonulásáról:
"Üdvözlet mindenkinek,
Igazán áldott az énekesi és színházi karrierem, amely teljes mértékben örömmel töltötte meg az életemet. Koncerteken léptem fel szerte a világon, nagyszerű zenészekkel és csodálatos szimfonikus zenekarokkal, és az az abszolút izgalom is megadatott, hogy zenés színházi darabokban léphettem fel New Yorktól Kaliforniáig. És a színházi munkáimon kívül... hogy is ne említeném meg, hogy én voltam az Éneklő apáca az Airplane című filmben.
Visszatekintve 18 éves koromra, szólókarrieremet gitáron játszva és népzenét énekelve kezdtem. Ott voltam, és a szívemből énekeltem a "The Times They Are A Changing"-ot... egy ingatag emelvényen... a bárpult felett... lenézve a rengeteg, többnyire részeg férfira... akik pokolian jól érezték magukat, és nem is vettek észre engem. De, hé, valahol el kell kezdeni. És én elkezdtem... soha nem adtam fel a hullámvölgyek körforgásában.
De 1972-ben mindez megváltozott, amikor felvettem a "The Morning After" című dalt a Poszeidón katasztrófa számára, és az énekes és lemezlovas utazásom a következő négy évtizedre elindult!
Az életem azonban mostanra más utat vett. Hátsó agykérgi sorvadást diagnosztizáltak nálam, amely az Alzheimer-kór és/vagy a demencia tüneteit mutatja.
Megváltozott, amit csinálok, illetve amit még képes vagyok elérni. Nem tudok többé utazni vagy élő koncerteken fellépni. Sőt, nem tudok többé vezetni sem - ez aztán a fenékbe rúgás!
Természetesen ez kihívás, de ez biztosan nem fog megakadályozni abban, hogy éljem az életemet. Eleinte nehezen kezdtem megtalálni az agyamban a szavakat, amiket ki akartam mondani. Az elkerülhetetlen megdöbbenést félelemmel és őszintén szólva reménytelenséggel fogadtam.
De lassan rájöttem, hogy a belső életem nem változott. A zene, az éneklés iránti szenvedélyem továbbra is mélységesen erős. Számomra a zene olyan nyelv, amely kifejezi azt, amit gyakran nem lehet csak szavakkal elmondani - felemel, kitágít és gyógyít - örömet és vigaszt hoz, és értelmes élmények létrehozásával képes megszüntetni a korlátokat. Így hát, elfogadva életem ezen új szakaszát, elkezdtem elfogadni azt, amim van, és hagyni, hogy legyen.
Sok éven át léptem fel kórházakban, hospice-okban, női börtönökben, idősek otthonában, iskolákban, és a kisgyermekekkel való éneklés örömét élveztem. A gyerekek reakciói azonnaliak, szűretlenek és nagyon szórakoztatóak. Szerettem és szeretek gyerekeknek dalokat írni, és ezután is ezt fogom tenni. És azon fogok dolgozni, hogy még több figyelmet fordítsak a zeneterápiára.
Mindannyian betegek és gondozók vagyunk életünk egy bizonyos szakaszában. Megtapasztaltam, hogy a zene és a művészetek hogyan szabadítják fel a lelkünket és nyitják meg a szívünket közös emberségünkre.
Remélem, hogy továbbra is csatlakoznak hozzám ezekben a következő törekvéseimben.
Legyen mindannyiuk élete zenével teli. Legyetek jól, legyetek biztonságban, és tudjátok, hogy szeretnek benneteket.
Vigyázzatok magatokra,
Maureen"