A Fantasztikus 4-es: Első lépések ma debütál a mozikban. A Digital Spy értesülései szerint a film után két stáblista utáni jelenetet is láthatunk. Ezek közül az egyik a stáblista közepén, míg a másik a végén jelenik meg.
A Fantasztikus 4-es érkezését szintén egy stáblista utáni jelenetben láthattuk először a Mennydörgők* című filmben. Ezt a jelenetet Anthony Russo és Joe Russo rendezte, akárcsak a Matt Shakman új Fantasztikus 4-es filmjének stáblista utáni jeleneteit. A páros jelenleg a Bosszúállók: Ítéletnapon dolgozik. Az egyik jelenetet épp a készülő film forgatásán vették fel.
„Nagyon benne voltak a munkában, és miközben ezt a filmet készítettük, szerettek volna ellátogatni a forgatásainkra, megnézni a jeleneteket, ahogy összeállnak, és megismerni ezeket a karaktereket, hogy a következő filmben jól bánjanak velük, és méltón kezeljék őket” – idézi Shakmant a Variety.
„Ők igazán jó védelmezői ezeknek a karaktereknek is. Gyakran úgy gondolok a Marvelnél végzett munkára, mint egy váltófutásra. Átadod a stafétabotot, aztán amíg nálad van, a lehető leggyorsabban és legerősebben futsz vele a saját szakaszodon, majd továbbadod a botot. Átadtam a stafétabotot Joe-nak és Anthony-nak, ők pedig máris futnak, és ez nagyszerű” – tette hozzá.
A két stáblista utáni jelenet közül az egyik a film végéhez képest időben ksőbb játszódik, és fontos utalás található benne az MCU egy új történetszálára vonatkozóan. Míg a másik egy könnyed, vicces jelenet, ami várhatóan minden rajongót megörvendeztet.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

akció | kaland | sci-fi | vígjáték
A Marvel eredeti szuperhőscsapatát bemutató, élénken elképzelt, az 1960-as éveket idéző, retro-futurisztikus környezetben bontakozik ki. A történet középpontjában Reed... több»
Szereplők: Robert Downey Jr., Pedro Pascal, Vanessa Kirby, Julia Garner, Joseph Quinn