Peter Dinklage a Trónok harcával jött hírnév előtt ezzel a jóval kisebb és személyesebb filmmel hívta fel magára a figyelmet. Az állomásfőnökben egy teljesen hétköznapi fickót játszik, akit csak apró termete miatt vesznek észre, amiatt viszont folyton. Mikor megörököl egy házat egy használaton kívüli vonatállomáson, ez remek alkalmat jelent számára, hogy meglépjen a figyelő tekintetek elől. Pechjére a bezárkózási terve kudarcot vall, mivel az új környezet új ismeretségeket hoz magával. A film lassú, nyugodalmas tempóban és - ami a legfőbb - kedves humorral mondja el történetét. A főszereplő elutasító sztoikusságát nagyszerűen ellenpontozza a mellé sodródott életvidám Joe (Bobby Cannavale) nyíltsága és közvetlensége, aki egy leállíthatatlan kölyökkutya lelkességével bontja le azokat a falakat, melyeket új barátja maga köré emelt. Belépnek más emberek is a cselekménybe, mint a maga traumájával küszködő Olivia (Patricia Clarkson), ám Joe válik a film lelkévé, így mikor időlegesen kilép a képből, a jókedv is távozik vele. Az állomásfőnök a vége felé kissé szétesővé és szenvedőssé válik, hogy aztán úgy kaparja össze magát, ahogy szereplői is teszik, kibújva a csigaházukból. A befejezés nagyon hirtelen jön, mintha csak abbahagynák a történetet, nem pedig lezárnák. Mindezzel együtt a film és szereplői még mindig elég könnyen szerethetőek ahhoz, hogy feltétlenül ajánlani tudjam a megnézését!
Peter Dinklage a Trónok harcával jött hírnév előtt ezzel a jóval kisebb és személyesebb filmmel hívta fel magára a figyelmet. Az állomásfőnökben egy teljesen hétköznapi fickót játszik, akit csak apró termete miatt vesznek észre, amiatt viszont folyton. Mikor megörököl egy házat egy használaton kívüli vonatállomáson, ez remek alkalmat jelent számára, hogy meglépjen a figyelő tekintetek elől. Pechjére a bezárkózási terve kudarcot vall, mivel az új környezet új ismeretségeket hoz magával. A film lassú, nyugodalmas tempóban és - ami a legfőbb - kedves humorral mondja el történetét. A főszereplő elutasító sztoikusságát nagyszerűen ellenpontozza a mellé sodródott életvidám Joe (Bobby Cannavale) nyíltsága és közvetlensége, aki egy leállíthatatlan kölyökkutya lelkességével bontja le azokat a falakat, melyeket új barátja maga köré emelt. Belépnek más emberek is a cselekménybe, mint a maga traumájával küszködő Olivia (Patricia Clarkson), ám Joe válik a film lelkévé, így mikor időlegesen kilép a képből, a jókedv is távozik vele. Az állomásfőnök a vége felé kissé szétesővé és szenvedőssé válik, hogy aztán úgy kaparja össze magát, ahogy szereplői is teszik, kibújva a csigaházukból. A befejezés nagyon hirtelen jön, mintha csak abbahagynák a történetet, nem pedig lezárnák. Mindezzel együtt a film és szereplői még mindig elég könnyen szerethetőek ahhoz, hogy feltétlenül ajánlani tudjam a megnézését!