Kezdem a lényeggel: ez egy átlagos film, csupán a látványvilága teszi valamivel jobbá (mássá), igaz, az első részhez képest abban sem látunk lényegi változást. Miközben az első rész a gyengécske történet – a Farkasokkal táncoló kitalált bolygóra tett, animált változata – ellenére nagyot durrant, pont a vizuális megoldások miatt, ott és akkor le kellett volna zárni az egész projektet. Persze mindenki tudta, hogy nem ez fog történni, a sok pénznél jobb a több, mégis: nem győzöm leírni, hogy az emberiség kulturális örökségének rendkívül jót tenne, ha bármilyen önmérséklet működne a filmiparban. A műalkotást nézve két film járt a fejemben: az egyik a Star Wars „sorozat”, amelyben az alkotók képtelenek voltak el- és leszakadni az eredeti sztoriról, a Halálcsillag elpusztításáról. A másik a Szerelem a Fehér Házban című limonádé, amelyben az elnököt alakító Michael Douglas addig-addig hátrál a konfliktus elől, míg a végén kénytelen lesz „megütközni” az ellenfelével. Egyik sem friss alkotás, egyik sem üde ötlet, márpedig az Avatar 2. ezekkel próbál operálni. A felvezető cselekmény – ismerkedés a vízi világgal–- nemcsak hosszú, de vontatott, így unalmas is. A társadalmi üzenetek még Avatar-szinten is elcsépeltek. A konfliktusok, a főhősök veszteségei abszolút kiszámíthatók. De az igazi tragédiát a záró kép hordozza magában: szóval ebből az izéből még lesz egy-két rész. Borzalom.
Kezdem a lényeggel: ez egy átlagos film, csupán a látványvilága teszi valamivel jobbá (mássá), igaz, az első részhez képest abban sem látunk lényegi változást. Miközben az első rész a gyengécske történet – a Farkasokkal táncoló kitalált bolygóra tett, animált változata – ellenére nagyot durrant, pont a vizuális megoldások miatt, ott és akkor le kellett volna zárni az egész projektet. Persze mindenki tudta, hogy nem ez fog történni, a sok pénznél jobb a több, mégis: nem győzöm leírni, hogy az emberiség kulturális örökségének rendkívül jót tenne, ha bármilyen önmérséklet működne a filmiparban. A műalkotást nézve két film járt a fejemben: az egyik a Star Wars „sorozat”, amelyben az alkotók képtelenek voltak el- és leszakadni az eredeti sztoriról, a Halálcsillag elpusztításáról. A másik a Szerelem a Fehér Házban című limonádé, amelyben az elnököt alakító Michael Douglas addig-addig hátrál a konfliktus elől, míg a végén kénytelen lesz „megütközni” az ellenfelével. Egyik sem friss alkotás, egyik sem üde ötlet, márpedig az Avatar 2. ezekkel próbál operálni. A felvezető cselekmény – ismerkedés a vízi világgal–- nemcsak hosszú, de vontatott, így unalmas is. A társadalmi üzenetek még Avatar-szinten is elcsépeltek. A konfliktusok, a főhősök veszteségei abszolút kiszámíthatók. De az igazi tragédiát a záró kép hordozza magában: szóval ebből az izéből még lesz egy-két rész. Borzalom.