Mindig is szerettem Snyder filmjeit. A vizualitása valami teljesen új élményt hozott a film világába. Tény, hogy a drámai szituációkban, vagy a párbeszédekben nem annyira erős, mint a látványban, de a Batman V Superman egy csupa szív képregényadaptáció, ami sajnos kissé félkész lett. Tudva levő, hogy a rendezői változat fél órával hosszabb, ezek a jelenetek hiányoznak is nagyon a filmből. Sok olyan momentum van, amit nehéz érteni, értelmezni a képregények ismerete nélkül, vagy mert előre mutat a DC filmes univerzumát építi, készíti elő. Ezért is, valamint bizonyos karakterek ld. Luthor ambivalens és kissé következetlen ábrázolása miatt a film összességében felemás benyomást tett rám. Respektáltam a rendező céltudatosságát, a vízióját. Tetszett, hogy nem a fősodor szerint ábrázolta pl. Batmant (az olyan kritikák, hogy Snyder tönkretette Batmant, komplett baromság). Tetszett Doomsday szerepe és felbukkanásának következményei. Helyenként kicsit túl sok volt az effekt és valóban számon kérhető a logika is, de csak abban az esetben, ha ezt minden hasonszőrű filmnél megtesszük. Nem ez Snyder legkoherensebb rendezése, ez tény. Összességében azonban számomra nem okozott csalódást. Szépen építi a DC nagyképernyős világát, én várom kíváncsian a folytatást.