Közösség

Vélemény:

 

67 Fekete Özvegy

(2021)

Fekete Özvegy

 
hp   2021.10.19 09:05
0

Ez a komment talán elősorban azoknak szól, akik látták a filmet, de kezdem az elején. A nyitójelenet... pontosabban az első pár perces stáblista, arra azt mondtam, hogy igen, egy ilyen sötétebb, politikai/kémfilmet megnéznék, és bárcsak ilyen lenne a Fekete Özvegy, mint ezek az első percek. Mondjuk a Fekete Özvegy mint az X-Men Loganje, ami túl tud lépni a saját árnyékán. Persze, ez nem az a film, amit szerettem volna látni, de ettől még nem rossz, csak pont úgy jött, ahogy ment is. Nem újranézős darab, a Marveles mezőnyben közepesnek mondanám, de tény, hogy voltak erős pillanatai is. Most hirtelen egy humorosabb jelenet jut az eszembe, a helikopter lezuhanása... Aki látta, érti. Egy idő után viszont az már zavaró volt, hogy Fekete Özvegy úgy állta a sarat, mintha benne is az a szérum dolgozna, mint Amerika Kapitányban: esett, pontosabban zuhant, szétverték, annyit kapott, amire én azt mondom, erős túlzás. Ő nem szuperhős, csak egy ember, egy jó katona és kém, hajlamosabb lettem volna elhinni a filmet, ha legalább ebben egy kicsit realisztikusabb, mert ez már tényleg túlzás volt. Megint csak, az érti, aki látta. Viszont Florence Pugh remek volt, azt a karaktert azért szépen kitalálták, de David Harbournak is volt néhány emlékezetesebb sora. De a lényeg a lényeg, nem tanácsolnék el ettől a filmtől senkit, mert nagy hibák nincsenek benne, de egy túlságosan maradandó élményre azért ne számítsatok.