A film hőskorának egyik gyöngyszeme, utolérhetetlen érzelemkavalkád. Nem az egyetlen, de az egyik legikonikusabb film, amely a maffia benső köreibe enged betekintést. Az, hogy ez a közkeletű szó a szervezett bűnözés kifejezéssel analóggá vált, már magától értetődő, ám ahogyan a jelenség együtt fejlődött a modern kor dekadenciájával, egykori kétes nimbusza elvesztette minden romantikáját. A két részben ez egymással némiképp kontrasztba is hozható.
„Ezt nem tehetjük meg..” – szól a családfő, és komolyan mérlegel; tévedés ne essen, nincsen szó kifejezett gátlástalanságról, amely mindenen és mindenkin átgázol. Ami zavarba ejtő lehet Don Corleone számára is, ha pénzt ajánlanak fel a kívánalomért cserébe – hűség helyett. Mert az elkötelezettség, a lojalitás a legfontosabb erény, és egyben elvárás. S a hűtlenség, az árulás a legalávalóbb tett.
Általában a tettek súlya, ha mérlegre tennénk őket, kvázi kiegyenlítenék egymást. A játékszabályt mindenkinek be kell tartania, mert a játszma nem bukhat el senkin. Az élet nagy pókermeccse azok között, akik egy más szinten szervezik a mindennapi életüket, és a szó legeklektikusabb értelmében vett család nagy szentségére felesküdve generációkon átívelő sorsot szánnak leszármazottak sorainak.
Éppen emiatt létfontosságú a bizalom, amelynél a hűség a legmagasabb fokú elhivatottság, ami azonban folyamatosan alakul át partneri viszonyba. „… üzleti alapon tartanak velünk, s az üzletben minden megtörténhet” – ezt már Michael magyarázza Tomnak – a család consiliere-jének –, amikor azt a hihetetlenül törékeny kapcsolatot ecseteli, melyben hosszú távon szinte senkire sem lehet számítani. A szálak mozgatója számára mindenki egy idő után gyanússá válhat, s a külön utakat érdemes mindenkinél számon tartani. Véglegesen senki nem szerezhet bizalmat.
Tagadhatatlanul tehát megjelenik egy új attitűd, amelyre talán még a régi vágású nagy öregek sem voltak felkészülve. A kiszámítható, mégis enigmatikus, sakkjátszma-szerű hazárdjátékot, melyben sorsok pecsételődnek meg, életutak függnek egy-egy döntés nyomán, felváltja a csalárd hátbatámadás, melyben minden kis momentumot hazugságként értelmeznek. Már senki sem bízhat tovább senkiben. Nem mintha korábban nem éppen ennek a jelenségnek a végsőkig való cizellálásáról lett volna szó, de valóban, láthatóan kezd egy új korszak beköszönteni, melyben már az adott szónak, vagy még mélyebb értelemben egy kézfogásnak többé semmi jelentősége nincs. Ez utóbbinak részletesebb kifejtését láthatjuk a folytatásban.
Talán a legmeghökkentőbb talánya a történetnek, hogy hogyan lett egy első pillantásra szemmel láthatóan visszafogott, a harcokból teljesen kimaradó ifjú Michaelből a szálakat mozgató, éleslátású talentum, a legváratlanabb helyzetekben magát kivágó józan és mértéktartó, később családfővé avanzsáló figura. Vajon benne volt a személyiségében a később annyira kiütköző hűvös és számító jellem? Jóllehet katonaként tért vissza a háborúból. Az észrevehető, hogy a történetfűzés során nem látható semmi olyan törés, amely belőle az emberi lélek egy sötét oldalát varázsolja elő, hacsak nem az apjával történt viszontagságok.
Több elemzés úgy véli, hogy Michaelben törés történt azt illetően, miként ítéli meg azon történéseket, melyek a családban történnek. Emellett a döntése, hogy egyedül ő oldhatja meg a Solozzóval létrejött konfliktust, teljesen más perspektívát kölcsönöz számára, és úgy érzi, jobban be kell vonódnia a család ügyeibe. Hazatértekor valójában motiváció és cél nélküli az élete, s számos dilemmával, prekoncepcióval és lelkiismereti talánnyal néz szembe.
Kaye-jel (Diane Keaton) történő beszélgetése az esküvőn adhat némi támpontot benső lelki világát illetően. Kaye először ekkor szembesül (tudattalanul) azzal, hogy Michael iránti szerelme, majd a családi dolgok velejárói mindig is mintegy fátyolként takarták el szemei elől a nyilvánvaló igazságot. Érdekes eljátszani a gondolattal, mi történt volna, ha nem az esik meg a távoli Szicíliában, ami megesett, s emiatt a körülmények hazakényszerítik Michaelt.
Vajon a sors álnok machinációjának tudható be az a rettenetes veszteség, amely talán egy picit legalább más irányba terelhette volna az életét? Nyilvánvalóan senki más nem jöhetett szóba az üzleti ügyek átmeneti felkarolására, mint a legkisebb öcs, hiszen a nyers erőszak, a frontális test a test elleni küzdelem, amelyet Santino (James Caan) képviselt, teljességgel avítt és elvetélt elképzelés. Éppen a hideg nyugalom, a körültekintő tettrekészségnek a totális hiánya az, amely mindig is kétséget ébresztett az apjában azt illetően, hogy Don szerepét átvehesse.
Ám azt senki még a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy Mike-ból egy agytrösztöket megszégyenítő, infernális géniusz válik. Aki szeretné követni egy balsorsra ítélt lélek totális alászállását a pokol legmélyebb bugyrai felé, az mindenképp tekintse meg a második részt is! Mindenesetre monumentális alakítást láthat a néző, s egyben bizonyságot, hogy Al Pacino a legkonvencionálisabb maffiacsalád vezetőjének kiköpött mása. Lee Strasberg tanítványa már az első részben Marlon Brando-i magasságokba emelkedett, s utóbbinak legméltóbb társa volt a filmben. A karaktert megformáló színész hideg és lesújtó tekintete abszurd utánozhatatlan, s valószínűleg örökre bevéste magát a filmtörténelem memoárjába.
A keresztapa kortalan mű, s minden szempontból tökéletes alkotásnak mondható. Magasztos, epikus darab, tele misztériummal és a hétköznapi ember számára érthetetlen és felfoghatatlan jelentésekkel. Olyan tudattalan útvesztőket élhet meg a néző, melyet kevés film kínál: a hatalom és a tisztelet kivívása iránt érzett olthatatlan szomjúság.
95 A keresztapa (1972)
SkyShowtime (2023.02.14.)
Az egyik legnagyobb hatású maffiafilm az amerikai alvilág aranykorába kalauzol el minket, ahol Don Vito Corleone, egy bevándorló olasz család feje higgadt és keménykezű... több»
Szereplők: Al Pacino, Diane Keaton, Marlon Brando, Robert Duvall, James Caan
