Közösség

Vélemény:

 

72 Páncélba zárt szellem

(2017)

Páncélba zárt szellem

 
Shelby07   2018.01.19 22:23
0

Nekem úgy tűnt, hogy túl sokat akartak, de nem jött össze. Valahogy nekem nem nyerte el a tetszésemet. Egyszer végig lehet nézni, viszont ajánlani már nem biztos, ahogy ajánlanám. A történet maga nagyon tetszett és érdekesnek is találtam, de végignézve a filmet, nem töltött el utána semmi féle jó érzés, hogy igen ez egy jó film volt. Nem, inkább próbáltam megérteni, hogy miről is szólt úgy igazából és olyan volt, mintha még maga a szerkesztő se tudta volna. Látványban jó volt, a virtuális világ is, de ahogy néztem jó pár koppintást felfedeztem benne. Az Ötödik elem című film mintha ott kiabált volna jó pár jelentben és ez nem tetszett, hiába szeretem azt a filmet. Scarlett Johansson egy nagyon szerethető és jó színésznő, de megmerem kockáztatni, hogy ez volt az egyik leggyengébb alakítása. Néha elég unalmas volt, de aztán amikor beindult a sztori akkor elég élvezhetővé vált, csak hát előtte végig kellett unni jó pár részt. Alapvetően azt mondanám, hogy egyszer nézhető, némileg izgalmas is, és vannak benne azért meglepő fordulatok, tehát aki úgy érzi, hogy érdekli és meg akarja nézni, az nyugodtan tegye meg.