Közösség

Vélemény:

 

81 13 óra: Bengázi titkos katonái

(2016)

13 óra: Bengázi titkos katonái

 
Gigi   2017.01.17 10:19
0

Végre meg tudtuk nézni ezt a filmet, már régóta készültünk rá. Vétek lett volna kihagyni! Az elején volt bennem némi bizonytalanság, de aztán felgyorsultak az események, és egy percig nem unatkoztam. Azért pedig külön hálás voltam, hogy nem rontották el az ilyen típusú filmekben szokásos könnyfakasztó jelenetekkel, "lelkizős" párbeszédekkel. Itt minden beszélgetés, minden mozzanat a helyén volt, még a poénok is remekül ültek, és kellőképpen oldották a feszültséget ott, ahol erre szükség volt. Nagyon nagyon tetszett, örülök, hogy láthattam! A záró képsorokért pedig külön hálás voltam.