Az alkotók sem tudták eldönteni, túlélő filmet akarnak vagy lelki drámát. A kis Harry Potter siekeresen szökött ki az Azkaban szerepéből, oké ő jó színész. Viszont Paul Danot még egyszer nem láttam normális szerepben, mindig zakkantat játszik (hát igen jól, ez igaz), nekem ettől kicsit gyanús a figura. Mintha tényleg zizi lenne a csávó. Maga a film meg sajnos annyira nem volt végig írva (szerintem), hogy nincs megfejtés, végső pont, bölcselet, katarzis, célbaérés, csak tovább suhannak a szereplők a fing-jetskin. Mivel jelentős motívuma a filmnek a bélgáz, ezért ezzel a fart-elmes képpel jellemzem a filmet: nagy bumm hangrobbanással türemkedik a szabad ég felé, figyelemkeltően nagy zajt csinál, ám hamar veszít a harsányságából, bugyborékolva recsegtet a farpofák között. Egy leengedő lufinál gyorsabban veszít a nyomásából, így a végére kifejezetten ötlettelen, művészinek akart befejezés már csak a metán kellemetlen szagnyomait tudja produkálni az orrunk alá. Hiába jó színészek, nem nézném újra. A szomorúság háromszöge legalább többször megnézhető ugyanilyen elbaltázott szürreál szatíra-dráma. Ja, és hogy a svájci bicska Rradcliffe szuperakcióit szupergyorsra vágták, túl rövidek, túlságosan csak szempillatnásra láthatóak, ez külön rossz pont a film adatlapján.
Az alkotók sem tudták eldönteni, túlélő filmet akarnak vagy lelki drámát. A kis Harry Potter siekeresen szökött ki az Azkaban szerepéből, oké ő jó színész. Viszont Paul Danot még egyszer nem láttam normális szerepben, mindig zakkantat játszik (hát igen jól, ez igaz), nekem ettől kicsit gyanús a figura. Mintha tényleg zizi lenne a csávó. Maga a film meg sajnos annyira nem volt végig írva (szerintem), hogy nincs megfejtés, végső pont, bölcselet, katarzis, célbaérés, csak tovább suhannak a szereplők a fing-jetskin. Mivel jelentős motívuma a filmnek a bélgáz, ezért ezzel a fart-elmes képpel jellemzem a filmet: nagy bumm hangrobbanással türemkedik a szabad ég felé, figyelemkeltően nagy zajt csinál, ám hamar veszít a harsányságából, bugyborékolva recsegtet a farpofák között. Egy leengedő lufinál gyorsabban veszít a nyomásából, így a végére kifejezetten ötlettelen, művészinek akart befejezés már csak a metán kellemetlen szagnyomait tudja produkálni az orrunk alá. Hiába jó színészek, nem nézném újra. A szomorúság háromszöge legalább többször megnézhető ugyanilyen elbaltázott szürreál szatíra-dráma. Ja, és hogy a svájci bicska Rradcliffe szuperakcióit szupergyorsra vágták, túl rövidek, túlságosan csak szempillatnásra láthatóak, ez külön rossz pont a film adatlapján.